Tatárbifsztek |
vincenzo, Sep 22 : 19:30 Az alábbiakban kizárólag arról szeretnék beszámolni, ahogyan én csinálom, az én ízlésem szerint és azt írom le, ahogyan szerintem egy tatárbifszteknek kell létrejönnie. Hozzávalók 4 személyre: 1 kg marhabélszín (esetenként hátszínnel szoktam helyettesíteni. Egy alkalommal nem egy kilót veszek, mert a bélszínt egyben árulják mifelénk, de az éppen fel nem használt hús a fagyasztóba kerül kilós adagokban és az ég világon semmi baja nem történik, kiváló tatár készül belőle később is) 3 fej vöröshagyma 5 dkg vaj 2 tojás mustár ketchup só worcester szósz csípős piros arany étolaj Elkészítés. A bélszint megtisztítjuk az esetleges hártyáitól. Erre szánjunk időt, mert ha marad benne nem odavaló dolog, az jelentősen rontja az étkezés gasztronómiai élményét. Elvileg csak a hús felületén találhatunk hártyát. Ezután feldaraboljuk nagyjából 5*3 cm-es darabokra és pácoljuk az alábbiak szerint: A bélszíndarabok minden oldalát vastagon bekenjük mustárral és beszórjuk őrölt borssal, majd egy zárható edénybe tesszük, szorosan egymás mellé a húsdarabokat. Ha egy szinttel elkészültünk, a vöröshagymából félcentis szeleteket vágunk és a húsra helyezzük. Újabb mustáros, borsos bélszín darabok jönnek, majd újabb hagymaréteg. Ha elfogyott a husi, akkor az egészet leöntjük napraforgó étolajjal, úgy, hogy teljesen ellepje. Majd kézzel belenyúlunk a trutyiba és kinyomkodjuk az egészből az összes levegőt! ![]() Lezárjuk az edényt és legalább 3 napra betesszük a hűtőbe. Naponta átmozgatjuk a hússzeleteket, mindig ügyelve arra, hogy ne maradjon benne levegő és a hús/hagyma kombót az olaj teljesen elfedje. Ezzel a munkafázissal nem spórolhatunk, mert a hús ez alatt érik be, ekkor nyeri el a pikáns ízét. 3-4 nap elteltével a bélszínt és a hagymát kézzel kinyomkodjuk és húsdarálón szép lassan ledaráljuk. Ne az összes hagymát engedjük át a darálón, kb. a 2/3-át. A visszamaradt mustáros borsos étolajat leszűrjük és később bármire felhasználhatjuk (natúr húsok kisütésére kiváló!) ![]() Ne felejtsük a vajat is átküldeni a darálón, különben később kézzel kell beledolgozni a húsba (én így szoktam járni, mármint hogy elfelejtem). ![]() A ledarált husit ízesítjük worcester szósszal, ketchuppal, sóval és piros arannyal. Mindig keveset teszünk bele és kóstolgatjuk. Ez a tatárkészítésnek elengedhetetlen, de igen élvezetes része. ![]() Az egész katyvaszt kézzel kevergetjük, tukmákoljuk, forgatjuk, nyomkodjuk egészen addig, amíg valami homogénnek látszó anyagot kapunk. Ha az ízével is meg vagyunk elégedve (pikáns savanykás, ici-picit csípős, de mégis markáns ízt kell kapnunk, ahol a hús íze és nem egy-egy hozzávaló dominál), akkor ... ![]() ... beleütünk 2 tojássárgáját és még egyszer, utoljára jól átkeverjük, majd visszatesszük a hűtőbe. Megjegyzem, ekkorra már az ember keze jól átfagyott a jéghideg hús kevergetésétől. Még érik a hűtőben 2-3 órát és aztán pirítós toast kenyérre kenve fogyaszthatjuk. ![]() Még néhány megjegyzés. A húst daráljuk és nem mindenféle szeletelőben pépesítjük, mert nem húspépet készítünk. Nem kell többször ledarálni sem, mert nincs benne zsíros, inas rész. A pácban nemcsak a hús, a hagyma is megpuhul, azzal, hogy ledaráljuk pont azt az állagot érjük el, ami ide illik. Viszont lehetőség szerint minél kisebb rostán történjen a darálás. Fokhagymát nem teszünk bele, mert ez nem fasírt. Egyéb fűszerek mehetnek bele, ha valakinek az íz világa azt kívánja, de arra ügyeljünk, hogy a fűszer a hús ízét sose nyomja el, mert a tatárbifsztek a húsról és nem a fűszerekről szól. Ha nagyobb adagot készítünk, akkor mielőtt a tojást belekevernénk, osszuk meg a húst és csak annyiba tegyünk tojást, ami egy-két napon belül elfogy. Tojás nélkül a hűtőben az elkészült tatár 4-5 napot simán kibír (bár ebben az esetben élhetünk a gyanúperrel, hogy valamit elszúrtunk, mert egyébként ennek az ételnek pillanatok alatt el kellene fogynia). Ne féljünk attól, hogy "nyers húst eszünk", bátran vágjunk bele az elkészítésébe. Garantáltan ízleni fog. |
HírekAmerikai foci
Alapvetések2012-es idény▶Superbowl és egy kicsit továbbThe greatest play of all timeNFL Draft 20132014-es idény▶Merre tovább, Philadelphia Eagles?Új szelek fújnakThe Eagles have landed
Apa, kezdődik!!!1. hét Oakland Raiders2. hét Tampa Bay Buccaneers3. hét Minnesota WikingsErősorrend - 4 hét után5. hét Indianapolis Colts6. hét Cleveland Browns7. hét Tennessee TitansErősorrend - 8 hét után9. hét Kansas City Chiefs10. hét Philadelphia Eagles11. hét Houston Texans12. hét New York GiantsErősorrend - 13 hét után14. hét New England Patriots15. hét San Francisco 49ers16. hét Cincinnati BengalsErősorrend az alapszakasz végénDivisional PlayoffConference Championships
PreviewElső hétMásodik hétHarmadik hétNegyedik hét - Power RankingÖtödik hétTizedik hétTizenegyedik hétTizenkettedik hétTizenharmadik hétTizennegyedik hétTizenötödik hétTizenhatodik hétTizenhetedik hétRájátszás 2014
GasztroizéJoghurtos padlizsánOrosz vodkakorcsolyaZabpelyhes-mézes kenyérRetro hamburgerLevesek▶Édességek, sütik▶Főfogások▶Lenin kedvencePhiladelphiai CheesesteakKoreai répasalátaVinegret salátaTatárbifsztekSzilvásgombócCseburek - közép-ázsiai húsostáskaSkót tojás
Szilvás morzsás sütiMáglyarakásEpres krémesSzilvás piritósMákos gubaSzirnyiki - a szovjet túrófánkCitromos zapekanka
Tefteli - orosz húsgombócokHortobágyi palacsintaKijevi csirkeSzezámos-mézes-csípős csirkemellKocsonya egyszerűenFusilli di MareSaslik magyarosanCayenne sertéskaraj zöldséges sült rizzselSáfrányos-kurkumás rizottó pokoli csirkemájjalBalkongrillSzász rakottkelBbq oldalas DV módraSült debreceni kolompérral és kakukkfüves Hokkaido tökkelBurgundi marhaLabancpecsenye párolt csicsókávalHirtelenkészült krémsajtos sztrapacskaBácskai rizseshús közép-ázsiai beütéssel
HaditechnikaPáncélosok▶Kaszpi SzörnyeBurja és NavahoTankgyilkos 88-asOrosz HarkályHeckler&Koch MP7A1Hitler különös repülőgépeiMe-323 GigantA Karl óriásmozsárFL 282 - KolibriAlmaz felderítő űrállomásRadarokFLAKTürme - légvédelmi tornyokKatonai térképek MagyarországrólEnigmaA légierő (kezdetek)Szovjet lézertank kísérletekA légierő (hőskor)Pilóta nélküli felderítő repülőeszközök
T-90 harckocsiTunguszkaHarckocsi katalógusRohamlövegek I.Rohamlövegek II.World of TanksA KV nehézpáncélosokMerkavaA szovjet ISZ sorozatTankok az asztalon▶
Kreatív sarokTengiz Saga▶Útibeszámolók▶Origami▶Sima és fordítottReklámzabálóknak▶KIBRA Gallery▶Brüsszeli kalandokDarth Vader dosszié▶PuzzlemániaSCI-FI▶EURO2016▶Rio 2016 - ahogy én látomAkkor és most▶
A vadon szava - Szlovák ParadicsomThassos 2009Thassos 2010Baltikum 2005Prága 2012PargaPelion-félszigeti élmények 2013GEOcaching▶Bramshill House-i kísértetekTrogiri panorámaLisszabon - Belém-toronySzlovák Paradicsom - ÚjratöltveNyárutó a Cavallino kempingbenStavrosi nyaralásMiértek és hogyanok - LondonNeos Marmaras 2017
Sávoly-hídSchossberger kastélyVáci ártéri tanösvényNaplás-tóVáci körsétaÖrkény telefonfülkéjeFebruári kincsvadászatAz egri vár másolata (GCEGER) és az Ezredik (GC1000)GellérthegyVeterán sasokHétvályús-forrás és Vörös-kő
vírusírtókRetroWindowsSzigetLevi's 501Coca-ColaBond 007Darth Vaderskót whiskywhiskeySzappanGeorge ClooneyHondaBeckhamHeinz ketchupMercedesvajMessiSuperBowl 2015Mr. BeanNike (C. Ronaldo)Ausztrál sör
Darth Vader jelentiDarth Vader elfogott jelentéseDarth Vader jelentiDarth Vader jelentiBirodalmi űrkikötő FrankfurtDarth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 1Darth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 2.Darth Vader elfogott jókívánságai
Pontozásos MeccsértékelésA zosztrákmagyarVélemény_1A zizlandmagyarVélemény_2A magyarportugálVélemény_3
AjánlóHotel KardosfaSzlovák ParadicsomMachu Picchu panoramaVonatokZene▶Filmek▶MiniversumMa este megbukunkRejtő képregényekKönyvek▶Szabadstrandok a Dunakanyarban▶
Az orosz Kék MadárŐ még csak 17 - LordeRapülök - SzívzuhogásMetallica - cimbalmonKáosz KözpontMagnificoINXSTatjana SznyezsinaBalkan FanatikKerekes BandPink Floyd - The Endless RiverDalszöveg fordítások▶Legjobb hangok▶Roger Waters az Arénában!
IdőgépU2 - Mysterious waysAerosmith - Girls of SummerTrain - 50 módja annak, hogyan búcsuzzunk elAC/DCTrain - Hey, Soul SisterSimple Minds - Belfast ChildTrain - Angel in Blue JeansQueen - Friends will be friendsGuns N' Roses - Sweet child o' mineDepeche Mode - Policy of TruthGenesis - Land of ConfusionLoituma - Levans polkkaWhile My Guitar Gently WeepsAerosmith - Walk this wayRolling Stones - Love is strongKygo - Here for You ft. Ella HendersonMary Jane's Last Dance - Tom PettyPhil Collins - Don't Lose My NumberJon Bon Jovi - Blaze of Glory
A legjobb hangok - első részA legjobb hangok - másfeledik részA legjobb hangok – második részA legjobb hangok – harmadik rész
30 for 30GravityA szélhámosAz igazi spoyler - AvatarSajbu! Sajbu!Szelídek és PatkányokHazafutás & SzupercellaA holnap határaA Jó, a Rossz és a CsúfAz élet ízeiUtánérzések: Last Vegas & A holnap határaA tavasz tizenhét pillanataEgy igazi sci-fi: Csillagok közöttA Harag (Fury) és a SztálingrádJupiter felemelkedése & Ex_MachinaVadon és MentőexpedícióRejtélyes XX. századSpectreÉbredő erőKész katasztrófa és VakációÉrkezés
GALAKTIKAA kilences kocsiMoszkva 2042Utazás TralalábaVagdalthús Hadművelet▶Fecskék és FruskákIsaac Asimov: A halhatatlanság halála; Nemezis; Az istenek is...
Babérkoszorú