Túl vagyunk a rájátszás ún. Divisional Playoff-ján, vagyis kialakult a két főcsoport döntője, négy csapat maradt tehát állva a 32-ből.

Itt az elején álljunk is meg egy pillanatra. A hazai médiában úgy veszem észre, kezdenek átesni az „újságírók” a ló túlsó oldalára. Jönnek a hangzatos szalagcímek, meg a bombasztikus megfogalmazások a meccsekről. „Minden idők legnagyobb NFL-hétvégéje”, meg „Káprázatos meccsek az NFL elődöntőiben”, meg hasonló lelkendező főcímek jönnek szembe a népszerű portálokról. Természetesen megértem, hogy a sportág népszerűsítése érdekében szükség van (szükség van?!) az ilyen olcsó hatásvadász eszközökhöz nyúlni, de nekem cseppet sem szimpatikus és egyáltalán nem tartom őszintének.

Tekintve, hogy ezt a karcolatot én írom magamnak, következzen a véleményem a rájátszás első két fordulójáról, először általánosságban, majd részletesebben. 

A médiától eltérően, egyáltalán nem vagyok hasra esve a meccsektől! A Wild Card hétvége négy meccse kifejezetten unalmas, alacsony színvonalú játékot produkált. Ezt alátámasszák a következő hétvégén történtek is, az ottani négy győztesből csak egy csapat tudott továbbjutni a következő körben, az is elképesztő szerencsével. Az elődöntők meccseit nézve két rendkívül sima és két izgalmas meccset láthattunk, de az izgalmat itt sem a minőség, hanem épp ellenkezőleg, a bénázások, labdaeladások és az érthetetlen, egy-két negyedig is eltartó totális „áramszünetek” , edzői bakizások idézték elő. Félreértés ne essék, kétségkívül a liga legjobb csapatai játszanak a bajnokság ezen szakaszában, de az elmúlt évek emlékezetes, színvonalas rájátszás meccseihez képest nekem óriási csalódás volt ez a nyolc meccs.

De fussuk át ezeket a találkozókat, néhány olyan megállapítással, amely jellemezte azokat.

2013. január 5.

Bengals-Texans 13-19


Egy teljesen impotens Bengals offense birkózott egy gyenge Texans védelemmel és fordítva is így esett. Mondhatnánk úgy is, hogy domináltak a védelmek, de hát nem volt kit dominálni. Egyetlen támadó TD-t sikerült szerezni egész meccsen, azt Arian Foster, a Texans futója gyömöszölte be 1 yardról. Katasztrofálisan unalmas meccs volt, ami előrevetítette a későbbi továbbjutó sorsát is.

Vikings-Packers 10-24


Egy héttel a meccs előtt ugyanez a két csapat játszott egy parádés meccset a Viks otthonában, azzal a győzelemmel kvalifikálták magukat a rájátszásba a minnesotaiak. Ezen a meccsen egy kérdés volt: tényleg nem lehet megállítani egy futót, ha tudjuk, hogy az ellenfél csak futni tud és fog? Ráadásul a vikingek kezdő irányítója nem játszhatott sérülés miatt, bár úgy vélem, ha játszik, akkor sem zavart volna sok vizet. És hát a válasz az előbb feltett kérdésre: de, meg lehet állítani. Adrian Peterson - aki valószínűleg a szezon legértékesebb játékosa lesz – mindössze 99 yardig jutott, a Green Bay nagyon simán nyert.

2013. január 6.

Colts-Ravens 9-24


Ezen a meccsen azért látszott, hogy a király egy kicsit meztelen, bár ez nem csak Andrew Luck, a Colts irányítójának a hibája. A Colts erőn felül teljesített a szezonban, amihez persze hozzájárult, hogy övék volt az egyik legkönnyebb sorsolás. Ezen a meccsen nem sikerült a vendégeknek TD-t elérniük, így pedig nem lehet nyerni a rájátszásban. A Baltimore különösebb megerőltetés nélkül nyert, apró izgalmakat csak az okozott, hogy Ray Rice, a futójuk kétszer is elejtette a labdát. De ezen az estén ez sem segített a Coltson.

Seahawks-Redskins 24-14


Az egyetlen vendéggyőzelem. Amíg a sérült Redskins irányító Griffin újra meg nem sérült, addig a hazaiak vezettek 14-0-ra. Aztán megsérült, sem futni, sem rendesen dobni nem tudott, de az edző nem cserélte le a csereirányítóra. A Seattle köszönte szépen és megnyerte a meccset. Elképesztő hiba egy roppant tapasztalt szakembertől, Mike Shanahan-től. Persze én innen osztom az észt, tíz éve azt sem tudtam, hogy létezik ez a sport, akkor ő már régen 2 SB-t nyert Denverben, de ez akkor is baklövés volt. Meggyőződésem, hogy a csereirányítóval a Rézbőrűek nyertek volna.

2013. január 12.

Ravens-Broncos 38-35 két hosszabbítás után


A legjobb meccs volt a két hét alatt, de bénázással volt tele. Az a Peyton Manning volt a tragikus hős, aki általában a meccseket nyerni szokta, nem elveszíteni. Persze, egy sporteseményen általában hibázni szokott az egyik fél, hogy a másik nyerhessen, de a gyermekded hibákból itt azért több volt, mint amit elvárhattunk, még a meccs tétjét is beleszámolva. Már az is csodaszámba ment, hogy a Ravens a rendes játékidőben hogyan tudta döntetlenre hozni a meccset: 41 másodperccel a játékidő vége előtt szereztek egy 70 yardos TD-t, amikor a Broncosnak már semmi másra nem kellett volna figyelnie, csak hogy hosszú TD-t ne kapjanak; tényleg komikus volt. Aztán a hosszabbításban Manning megtette azt a szívességet, hogy a saját 45 yardos vonalán adta el a labdát, ezzel vetve véget a denveri SB reményeknek. Jól küzdött a Ravens, de ezt a meccset a Broncos bukta el.

Packers-49ers 31-45


Sima liba. A 49ers irányítójának a futásaira a Packersnek nem volt ellenszere (Kaepernick 181 yardot és 2 TD-t futott, tisztára olyan volt, mintha egy egyetemi focimeccset nézett volna az ember). De ne is egyszerűsítsük le ennyire, minden tekintetben jobb volt a San Francisco, egy másodpercig nem volt kérdés, ki nyeri a meccset. Van, akinek ez bejön, én a rájátszás során az igazi, ki-ki meccseket szeretem, hát ez minden volt, csak az nem. De erről nem a 49ers tehet, természetesen.

2013. január 13

Seahawks-Falcons 28-30


Na, ez ki-ki meccs volt, de hát itt is fanyaloghatnékom van: első félidő 0-20. Második félidő az utolsó perc közepéig 28-7. Persze vannak előzményei a Falcons bénázásának, konkrétan az elmúlt 3 szezonban mindig kikaptak a rájátszásban és itt is igencsak megremegett mindenkinek a keze meg a lába, de főleg a vezető edzőn látszott a totális káosz. De a Seahawks megtette azt az apró szívességet, hogy az utolsó percben mezőnygól távolságig visszaengedte a Sólymokat, akik ezt ki is tudták nagy nehezen használni. Igen, visszaengedte, mert miután átvették a vezetést engedtek egy 34 yardos visszahordást, ahelyett, hogy kirúgták volna touchback-re a labdát. Aztán volt még két gyors passz, 22 és 19 yardért, és már el is volt veszítve a meccs. Nagyon izgalmas volt, de itt is gyermeteg hibákat vétettek a csapatok.

Texans-Patriots 28-41


Ugyanaz, mint kettővel feljebb. Semleges szurkolónak (van olyan egy Patriots meccsen?!) egy dögunalmas, előre lefutott, kiszámítható meccs. Számomra semmi élvezeti értéket nem hordozott, a Texans védelme 0 volt, a támadók pedig egy pillanatig sem hitték el, hogy ezen a napon ők itt nyerhetnek. De a kishitűek jutalma a vereség, azt meg is érdemelték. A Patriots meg sem izzadt, ám ahogy feljebb a 49ers esetében is írtam, nem ők tehetnek arról, hogy ennyire gyenge volt az ellen.

Na és akkor mi is várható.

49ers-Falcons

Ha villámgyorsan nem gyógyulnak ki az atlantaiak a beszarikusz nevű betegségükből, akkor a San Francisco egyszerűen átgázol rajtuk. Én ezt várom, ilyen meccs közbeni leolvadásokkal nem lehet Superbowl-ba jutni.

Ravens-Patriots

A tavalyi konferenciadöntő visszavágója! Akkor egy roppant szerencsés szerelésen múlt a Pats győzelme. Idén úgy vélem, sokkal simább lesz, a New England leradírozza a Hollókat, Ray Lewis mehet nyugdíjba.

Kissé (nagyon) fanyalgósra sikerült a rájátszás eddigi meccseinek az értékelése, de a csapatok ezt a teljesítményt tették le az asztalra, a hozsannát meghagyom másnak. Nekem nagy csalódás, ahogy már mondtam vala, de azért a maradék három meccs még alakíthat az összképen.