2005-ben Ágival minimális tervezés után elindultunk a Baltikumba. Előzőleg rokonok jártak ott és nekünk nagyon tetszett, amit halottunk. Így hát belevágtunk. Részletesen a két hetet meg sem próbálom elmesélni, csak a képeket kommentálom, legyen elég, hogy mindketten vissza akarunk menni. Nagyon szép és jó volt.



Az első kép Litvániát mutatja. Végeláthatatlan fenyőerdők, még falvak se nagyon, viszont 2-3 kilométerenként egy tanya, házikó, állatok, legelő és saját tavacska az erdőbe hasított tisztásokon. Nem egy idegbeteg népség, az biztos. És tele gólyákkal. Az a madár, amit mi magyarnak tartunk, nos, úgy tűnik, Litvániában van otthon igazán.

Két jelentősebb várost néztünk meg: Trakait és Vilniuszt. A szigeten felépített Trakai falai 30 évvel ezelött még csak térdig értek. Ők fontosnak tartották, hogy az emberek egy várat lássanak ott, ne romokat. Felépítették és gyönyörű, még ha nem is "valódi". Csak összehasonlításként mondom, hogy Visegrádon a vasbeton Salamon-tornyot jobb lett volna nem felépíteni, a fellegvárat úgy "állították helyre", hogy szégyen és gyalázat.

Vilniuszt - Litvánia fővárosát - betölti egy uralkodó emléke, akit Steponas Batorasnak hívnak. Mi úgy ismerjük (?), hogy Báthory István. A városközpont a világörökség része.


A következő kép Riga főterén készült. A kép nem adja vissza, de óránként váltották egymást a különböző stílusban játszó unplugged zenekarok. Miközben az ember sört ivott, hallgatta a "Sweet Homa Alabama"-t és tengeri herkentyűket evett hozzá. A város rendkívül tiszta és barátságos. és gyönyörű. Mindenki beszél oroszul és kulturáltan szórakozik. Én beleszerettem ebbe a városba.


Mint minden valamire való Hansavárosnak, Rigának is van lőportornya. Meg szerecsene.



Főiskolás koromban Jurmala - helyesebben Jürmala - számomra a táncdalfesztiválról volt híres. Nos ez természetesen baromság volt. Gyönyörűen kiépített tengerpart, sétányokkal, parkokkal. Ahogy a helyi reklámszlogen mondja: hófehér dűnék, fenyőerdő és tenger. Az alábbi fényképet Lettország bármelyik tengerpartján lekaphattam volna.





Tallin. A város egy exkommunista főváros, de a belváros az maga a történelem. Hansaváros természetesen. A keresztes teuton lovagrend székhelye, mellesleg az egész Baltikum az volt. Most idejár inni egész Skandinávia, mert otthon ciki részegnek lenni. De még ez sem számít. Számítógépes játékokban látni ilyen várfalakat és tornyokat.


Ritka alkalom, hogy köveket lehet találni a Balti-tenger partján. A Lonely Planet egyenesen felhívja a figyelmet a Baltikum legnagyobb tengeri kövére (stone). Egy horvát valószínűleg habosra röhögné magát, amikor meglátná a kb. másfél méter magas látványosságot.


Tallinnal elértük utazásunk legészakibb pontját. Gondolkoztunk azon, hogy helikopterrel átmegyünk Helsinkibe, de aztán végül is kihagytuk ezt a lehetőséget, mert Ági SMS-t kapott a húgától, aki történetesen a barátjával éppen Lettországban ragadt Lívföldön. Ők a motorizált turisták azon csoportjához tartoznak, akik busszal, vonattal és stoppal közelítik meg céljaikat. Ez bizonyos esetekben jól működik, de most éppen zsákutcába tévedtek.

A lívek a magyarok rokonai, de olyan kevesek vannak, hogy már komoly probléma a nyelv fennmaradása is. És szeretnek magukban élni, azaz nincs vasút, busz csak egy hetente, út is csak murvás létezik feléjük. Na ők ezt nem tudták és leszálltak a buszról.

Nosza nekünk sem kellett több, elindultunk Lívföldre. Kicsit izgultunk, hogyan találjuk meg őket, mert térerő is hol volt, hol nem, de a célszemélyek is jogászok, akiket tudvalevő nem lehet felhívni. De aztán az ötven fős faluban (Mazirbe) simán beléjük botlottunk, hónuk alatt két ötliteres ásványvízzel. Megtudtuk, hogy a helyi vegyesboltban nincs semmi ehető, ezért a vízet vacsira vették. Mondom, edzett jogászemberekről van szó, akik még Lívföldön sem esnek kétségbe, hogy a busz csak egy hét múlva jön.

Persze megjelenésünk jelentősen megnövelte a lehetőségek számát, el is döntöttük, hogy elmegyünk bevásárolni Dundagába. A kínálatból a grillezésre előre bepácolt csirkecombok nyertek. A Lonely Planet szerint Dundaga híres nevezetes hely: itt született Arvids Blumentals. Ez valószínüleg csak a helyiek számára egyértelmű információ, így hát maradjunk a "művésznevénél": Crocodile Harry, akit Hollywood átnevezett Crocodile Dundee-nak. Ennek emlékére Dundaga kellős közepén egy kétméteres betonkrokodilt építettek, ez emlékeztet arra az emberre, aki híressé tette Dundagát.


Miután a pasik vacsorát csináltak, kölcsönösen kifaggatuk egymást, hogyan jutottunk el ide, illetve mi az, amit javaslunk egymásnak még megnézni. Este tengerpartozás holdfényben. Másnap a Suzukival elfurikáztunk egy nagyobb népsűrüségű helyre, ahol már Fruzsiék buszképesekké váltak, mi pedig haladtunk tovább. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy a Lonely Planetnek köszönhetően elértük a japán turista színvonalát: megnéztük a Baltikum MÁSODIK legnagyobb világítótornyát, Európa leghosszabb vízesését Kuldigánál (249 m hosszú, de csak két méter magas ), ugyanott Lettország legnagyobb vízesését (4,2 m) és már azon gondolkoztunk, hogy megnézük a Baltikum legnagyobb citromfáját is, de győzött a józan ész és Ventspils, illetve Liepaja felé vettük az irányt.


Ventspils kikötőváros létére nagyon tiszta, virágos kisváros benyomását keltette. Természetesen itt is van keresztes rendház, de hát ezen már meg sem lepődik az ember. Amit megemlítenék az az, hogy én itt láttam először tehénkiállítást és hát nagyon poén volt. Persze hajókáztunk is a kikötőben, megvolt a szabvány turistaprogram is, azaz megnéztük a szénrakodót hajóról . Ventspilsről legyen elég egy kép a bőröndtehénről.


Liepaja is egy kisváros - a Baltikumban szinte csak kisvárosok vannak -, nekünk mégis emlékezetes maradt, mert egy olyan hotelt sikerült találnunk, aminek az alsó szintje egy ószeres volt, ahol a gázálarctól a söröskupakig minden volt, a felső szintek meg szobák voltak. És természetesen fából volt az egész. A tulaj nagy filmszerelmes lehetett, mert a lépcsőházban és a folyosókon régi nagy filmek plakátjai voltak bekeretezve és a szobákat is egy-egy téma köré csoportosították. Na így kaptuk meg az Elvis szobát, amit a Király képeivel dekorálták és rózsaszínre meg aranyra festettek. Roppant gusztustalannak tartottam, de a hotel úgy, ahogy volt, nagyon szellemes volt, és már akkor ingyen számítógép használattal és wifivel rendelkezett.


Liepaján sem hagyhattuk ki a tengert, pár napot ott is eltöltöttünk, majd elindultunk hazafele. Útközben beugrottunk Kaunasba a vár kedvéért . Az F1-es kategóriájú szekér már csak ráadás volt.


Hazafelé utunk Lengyelországon keresztül vezetett Varsón és Krakkón át. De az már nem a Baltikum, ezért majd egyszer egy másik bejegyzésben esetleg majd szót ejtek a polákokról. Az utolsó kép Lengyelországot ábrázolja. Kicsit barokkos .

Összességében a Baltikum egy ismeretlen terület volt számunkra, amelynek jó híre volt és ezt mi élőben is láttuk és igazolni tudjuk. Természetesen nem lehet egyenlőségjelet tenni egy horvát tengerparti nyaralással, sem a hőmérsékletet, sem a látogatottságot illetően, de a Baltikumot szerintem Európa is csak most fedezi fel, talán ezzel a kis bejegyzéssel sikerült a magyaroknak is kedvet csinálnom.