Két háborús filmet veszek ma górcső alá. A téma nem könnyű: a háború szörnyűségei. Belátom, hogy ez a téma akár a lerágott csont kategóriájába is tartozhatna, 70 év elteltével miről is lehet még filmet csinálni. A Spektrumon és más ismeretterjesztő csatornákon – és valahol ideszámítom a KIBRÁ-t is – annyi mindent lehet olvasni például a II. világháború csatáiról, fegyvereiről a túlélők emlékeiről, legyen az Európában vagy a Csendes- Óceánon.

A háború borzalmairól elméletben sokat tudhatunk, az internet, a számítógépes játékok, a filmek világában – politikai hovatartozástól függetlenül - már többször is bemutatták az emberi szenvedést. A politikusok előszeretettel a bátorság, a hősiesség és a pátosz köntösébe burkolnak egy-egy történelmi eseményt, ami valójában nem más, mint értelmetlen mészárlás. A legijesztőbb, hogy ezek a gondolatok egyre gyakrabban jutnak „termékeny talajra”, a naív és/vagy idealista emberek tudatába, akik aztán maguk jelentkeznek zsoldosnak olyan háborúkba, amelyekhez semmilyen formában (ideológiai, gazdasági, stb.) sem kötődnek, egyszerűen a kalandvágy vezérli őket. Ezek az emberek kizárják agyukból azt a lehetőséget, hogy ez akár az utolsó kalandjuk is lehet és ilyenkor jól jön a korábban említett hőskép, a pátosz, a „megmentő” szerep, amivel megmagyarázható a sok borzalom elszenvedése és okozása.

A Harag (Fury) és a Sztálingrád két olyan film, amely ezeket a borzalmakat mutatja be. És bár mondhatjuk, hogy lerágott csont, kit érdekel, de tegye a szívére a kezét, aki majd nem borzad el, amikor megnézi ezeket a filmeket. Persze, ezek a filmek is piacra készültek, de úgy gondolom, hogy a papírszagú ismereteink a háborúról valahogy mégiscsak megbirizgálják a tankos és lövöldözős játékokon felnőtt nemzedékek vagy hadsereget soha nem látott fiatalok ingerküszöbét. És most a filmekről:

Harag (Fury)

Vigyázat! Spoiler következik!



Valamikor 1945. áprilisában játszódik a történet, de ez mindegy is, mert nem egy valóban megtörtént történetről van szó. A háború a vége felé tart és egy amerikai tank (neve is van: Fury) és legénysége azon van, hogy túlélje a háborút. Itt nem a Kelly hőseiről beszélünk, akik kvázi gazdasági társaságba tömörülve rabolnak bankot, hanem irtják a németeket, mert jó katonák és ezt a feladatot kapták. A film elején már bőven kapunk ízelítőt a borzalmakból. De most ide idézem a port.hu kedvcsinálóját:

„A katonák a végkimerültség határán állnak, az utolsó leheletükkel küzdenek az életben maradásért, és a németek által elfoglalt területek visszahódításáért. Ebben a kimerítő, ám reményteli időszakban csatlakozik a fiatal újonc, Norman … Wardaddy négy fős legénységéhez, akik Sherman típusú tankjukkal vonulnak a túlerőben levő ellenséges csapatok ellen”. (pátosz)

„A harckocsi edzett, tapasztalt parancsnoka, Wardaddy szárnyai alá veszi a fiút, hogy megtanítsa neki mindazt, amivel túlélheti a háború borzalmait, és beilleszkedhet a jól összeszokott csapatba. Az ötfős legénység tisztában van vele, hogy nem sok esélye maradt a több száz fős német sereggel szemben. De bízva tankjuk védelmező erejében, harci tapasztalatukban és egymásba vetett hitükben, ádáz támadásba lendülnek. „ (broáf)

Na, ezzel szemben a filmben ez a rózsaszínű pátosz úgy porlik szét az első félórában mint huzat.



Ellenben láthatunk 5 embert, akik morálisan és fizikailag is teljesen készek, csak azért nem ölik meg egymást, mert ott vannak a németek, akik természetesen mind veszélyesek és aljasak. A fiatal lányoktól kezdve, a gyerekeken át, egészen a német katonákig, akik – bár mindenki tudja, hogy vége a háborúnak – csak nem adják meg magukat. Láthatunk szétlőtt fejeket, letépett lábakat, szénné égett embereket. A háború borzalmai mindenkit megviseltek, nincsenek szabályok, maguk az amerikaiak is állatok, akiket csak a harckocsi parancsnoka tud úgy-ahogy kordában tartani. Foglyokat nem ejtenek, főleg ha SS-ről van szó, és kötelező ölni.

Tömény erőszak, de ez valószínűleg közelebb jár a valósághoz, mint a pátoszos hangvétel.

Spoiler vége



Pozitív oldalak

Látványos képek, látványos effektek. A tankok páncéljáról lepattanó lövedékek hatása nem semmi. Ez is olyan dolog, amiről több forrásból is lehet olvasni, de azért megélni, amint egy többkilós vasdarab gellert kap a harckocsi tornyán, na az besz@rás lehet. A Tigris harckocsi, ami szembeszáll három amerikai Shermannel önmagában tele van feszültséggel.

Negatív oldalak

A vége nagyon nem tetszett. Logikailag semmi értelmét nem láttam annak, hogy egy mozgásképtelen tank szembeszálljon a fél Wehrmachttal. És szerintem nem is életszerű. Persze lehet, hogy ezt sokan másképpen gondolják és a példákat tudnak felhozni a bátor amerikai katonákról, aki megvédi az amúgy teljesen érdektelen útkereszteződést, de szerintem ez inkább a jugoszláv partizánokra jellemző…



Sztálingrád

Vigyázat! Megint spoiler jön!

 

Japán, földrengés, orosz mentőcsapat segít kiszabadítani a romok alól német fiatalokat. Az egyik irányító beszél németül és ő tartja a kapcsolatot a túlélőkkel. A romok és a szituáció emlékeket ébreszt benne, amelyeket édesanyja – Kátya – mesélt el neki. A film erről szól.

Sztálingrádban vagyunk, 1942-ben. A szovjetek még kitartanak, minden házért harcok folynak. Egy szovjet rohamcsapat azt a feladatot kapja, hogy a Volgán átkelve foglaljanak el egy házat, amelyből a németek lőhetik az átkelőt. Ez közelharcban sikerül is és azt a parancsot kapják, hogy védjék azt minden áron. Lőszer alig, semmi esélyük, de maradnak. A házban él Kátya, aki nem hajlandó elhagyni az otthonát. A katonák kezdetben durvák, majd egyre inkább óvni és védeni akarják a fiatal lányt.

Egy másik vonal a történetben a német tiszt története, aki szerelmes lesz az egyik orosz nőbe, aki történetesen hasonlít meghalt feleségére. Nem teljesen egyértelmű a helyzet, hogy érzéseit Mása viszonozza-e vagy sem, de szerintem igen.

Egyre inkább világossá válik, hogy a házért mindenki harcolni akar, de persze Kátyáért és Másáért harcolnak igazából. Ennek persze nem lehet jó vége, Kátya kivételével mindenki elpusztul.

Spoiler vége

Pozitív oldalak:

Az oroszok – amerikai segítséggel - megtanultak filmet csinálni. Már úgy értem, hogy látványos filmet és itt a látványon van a hangsúly. Teljesen sikerült visszaadni azt a poklot, ami Sztálingrádban lehetett. Hull a pernye, parázslik és ég minden, mocsok, nihil. Nagyon szép felvételek vannak benne, természetesen itt a felvételekre, a színvilágra és az effektekre gondolok, nem a megjelenített borzalmakra.

Negatív oldalak:

Hát… !!! Nem értettem, hogy a japán földrengést minek kellett beleírni? Abszolút felesleges, zavaró és logikátlan, mert ugye Kátya nem emlékezhet a német tiszt Mása iránt érzett szerelmére. És ez a romantikus szál pedig mintha egy hollywoodi forgatókönyv írótól eredne.



A szovjet filmművészet egyik ága a háborús filmek. Ez tény! A Szovjetunió hatalmas veszteségeket szenvedett a háborúban, gyakorlatilag minden családban van valaki, aki a háborúban halt meg. Bár a túlélő veteránok száma értelemszerűen egyre kevesebb, érzékelhető az, hogy ez a téma még 50 év múlva sem fog kimerülni. Újból és újból valaki el fogja mesélni valamelyik nagy csatát, a hősökkel, akik meghalnak a hazáért. Nemes célért – mondja a propaganda, általában értelmetlenül – mondom én.

A főiskolán számtalan történetet olvashattunk olyan katonákról, akik a géppuskafészek elé vetették magukat, testükkel felfogva a golyókat. Számos történet olvasható Sztálingrádról és tény, hogy az emberek kitartottak és a Vörös Hadsereg győzött ebben a csatában. De a 80-as évek végétől az is ismertté vált, hogy büntető zászlóaljakat úgy küldtek csatába, hogy nem kaptak fegyvert, a KGB pedig hátulról legéppuskázta azokat, akik nem rohamoztak. Aztán a propaganda hőst csinált belőlük.

A filmben elhangzanak olyan lózungok, amelyeket manapság megmosolygunk, megkockáztatom, hogy a FB-on nevelkedett magyar generáció ezt talán nem is érti. Először azt gondoltam, hogy ez az alkotók részéről egy olcsó poén…



Sajnos előjön az a sztereotípia, amely sajátos a szovjet/orosz háborús filmekre: a németek gonoszak, kegyetlenek és általában mindet meg kell ölni. A német tiszt panaszkodása, hogy az oroszok milyen becstelenül harcolnak, szerintem szánalmas nézőbefolyásolás.

Az i-re a pontot azt tette fel, amikor a történet végén a Japánban dolgozó irányító úgy fejezi be a történetet, hogy hála istennek ő az elmúlt évtizedekben nem ismerhette meg a háború borzalmait. És Afganisztán? És Ukrajna?

Na csak kimondom: ez egy propagandafilm. Csak a technika és a technológia változott.

Konklúzió

Mindkét film látványos és borzalmas. Mindkét film pestiesen szólva necces. Akik akció filmre vágynak azoknak kevés, akik drámát szeretnének, azoknak ez nudli. Bár egyszer talán meg lehet nézni a Fury-t is meg a Sztálingrádot is, de igazából azoknak javasolnám, akik azt fontolgatják, hogy beállnak zsoldosnak valamelyik vallási vezető, esetleg valamelyik idióta politikus által irányított hadseregbe, akik majd szemrebbenés nélkül küldik majd a népet a húsdarálóba. Persze némi agymosás után.