Hétvége

Eltelt itt az első hétvégém, ami természetesen nem ugyanolyan, mint otthon. Először is a szombat teljesértékű munkanap, azaz reggel 7-től este 6-ig munkaidő van, déltől egyig ebédszünettel. Szombat estére már mindenki kellőképpen fáradt, ezért mindenki együtt érez azokkal a kollégákkal, akiknek vasárnap is van melójuk. Az irodai dolgozóknak, mint nekem is, általában vasárnap délelőtt még van egy kis dolguk, de a délután már szabad. Ez a mostani vasárnap kivétel volt, mert most délelőtt se kellett bejönni. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy PP (P***k Péter, a főnököm) elment szombat este horgászni. Na most ugye ő készül az ilyesmire, és már péntek este berontott a lakásunkba, hogy őneki kell a mi rezsónk. Tudni kell, hogy elméletileg 3 dolgot nem szabad csinálni a vendéglakásokban, ahol mi is lakunk: cigizni, cipővel a szobába menni és rezsót használni. Ugyanis a rezsók általában szép fekete foltokat hagynak ott, ahová éppen le vannak téve. Nálunk ez a hely a hütő. Na mindegy, szóval, jön be, nagy kondér a kezében, kérdem, mit főzöl. Azt mondja krumplit. Én akkor még nem láttam bele a fazékba, mert rajta volt a fedő. Na most PP otthagyta a kondért, a krumplival, és elment valahová. Mi meg Attilával nagy kiváncsian találgattuk, hogy vajon kit várhat vendégségbe, mert hallottuk, hogy hozatott még halvát (ez egy édesség, én még nem ettem) meg mézet (ezt már igen). Belekukkantunk a kondérba, hát tele van krumplival. Legalább két kiló krumpli. És akkor megkérdeztük, hogy, te, mire kell neked ennyi krumpli? Azt mondja, etetőanyagnak a horgászathoz. A halva, meg a méz is arra kellett, azt hiszem. Na mindegy, a lényeg az egészben, hogy szombat este leléceltek, szabadság.

Én még szombat este elszopogattam néhány üveg sört a kollégákkal, éjjel egykor feküdtem le. Másnap, miután nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, mentünk kirándulni négyesben. Attila, Faja, Aigerim, Ich. Többnyire így szoktunk négyesben lenni, én mint megfigyelő, mert még nem értek és beszélek jól oroszul, ők hárman meg mondják a szöveget. Az én szerepem többnyire arra korlátozódik, hogy megkérdezzem, hogy akarnak-e cigizni, de igazából ezt mindenféle metakommunikációs eszközökkel is meg lehet tenni. Gondolok itt ilyenre, hogy a nyitott cigisdoboz hanyag mozdulattal az orruk alá tartva, szemöldököt kérdőn felvonva, fejbiccentéssel hozzuk tudomásukra, hogy bizony te most meg vagy kínálva szigarettával. (és a félreértések elkerülése végett még egy rövid „hö” vagy „he” szócskával is megtoldhatjuk előbbieket, garantált a siker)  

Na most egy kicsit kiestem a ritmusból, mert el kellett mennem ide-oda, de most folytatom a kirándulással.  

Szóval vasárnap délben kis csapatunk útrakelt, hogy a heti fáradalmakat röpke 4 óra alatt kipihenje a természet lágy ölén. Erre a célra megfelelőnek látszott az ún. Kifli-tó. Ez tőlünk kb. 50 kilométerre van, a sivatag közepén egy elég nagy sós tó. A part homokos és széles, mondhatnám lapályos, apró fehér kagylóhéjak borítják itt-ott, csíkokban. A gépjárművet leparkíroztuk, plédeket leterítettük, kaját előpakoltuk, ettünk, cigiztunk, vízbe mentünk, labdáztunk, csupa olyan dolgot tettünk, amit az ember egy olyan vízparton csinálhat, ahol egy árva büfé sincs, ahol hideg hosszúlépést lehetne kapni. A víz meglehetősen sekély volt, engem a Balaton déli partjára emlékeztetett, ahol még 50 méterre a parttól is tökig ér a víz. A vízben egyébként furcsa kis állatkák élnek, amelyek ráakaszkodnak az óvatlan fürdőző habtestére és szippantják a vérét. Egyet elkaptam, de bevallom őszintén, hogy a nevét nem tudom, de érdekesen összekunkorodott embrió formába. Lehet, hogy a kazahok ilyenekből lesznek.

Ezt a gondolatot támasztja alá, hogy azért nem múlt el a kirándulás incidens nélkül még ezen az isten háta mögötti helyen sem. Ugyanis éppen álldogálunk a víz szélében, bokáig ér, amikor megérkeznek fekete kocka ladával a helyi vagányok. Csak ugye a buták nem számítottak arra, hogy amikor kikerülik a mi plédeinket a víz felé, akkor nem szabad megállni. Na hát ők bizony megálltak, és elindulni már nem tudtak, mivel itt a homok már elég süppedős volt. Mi érdeklődve figyeltük, ahogy sofőr úr próbálja menteni a menthetőt, és egyes sebességi fokozatba kapcsolva, nagy gázzal próbál elindulni. Hát, ez nem sikerült, a hátsó kerék ránézésre tengelyig süllyedt, de azért ő még nyomta neki egy ideig. 10 másodperc után rájött, hogy ez nem lesz jó, akármilyen tuning-lada. Így hát a 4 utas kipattant a járműből, kettő sörösüveget lóbálva a kezében, és egyikőjük azzal a lendülettel, ahogy kiszállt belerúgta a labdánkat a vízbe. Gondoltam, ez biztos egy helyi köszöntési forma, olyasmi, hogy de örülünk, hogy magyarok is járnak ide, ezért illendően magamban viszonoztam a ki nem mondott üdvözlést, ily módon: „de értelmes vagy, a kurva anyád”. Na szóval négyen nekiálltak, megragadták a lada egyik sarkát, és megpróbálták kiemelni. Ez 5 perc megfeszített munka után sikerült is nekik, így szépen elhúztak a picsába.

Még nem említettem, de amikor odaértünk a tóhoz, éppen egy csapat flamingó úszkált a tóban, és jöttünkre heves szárnycsattogás közepette odébbálltak. Ez egy szép természeti jelenség volt, még ha így leírva nem is tűnik olyannak. Másnap majdnem elütöttem viszont egy flamingót. Történt, hogy a benzinkúttól tartottam hazafelé, és az út szélén ott állt egy szép madár. Csak a buta éppen akkor kezdett repülni, amikor odaértem, és majdnem nekirepült a kocsinak, mivel a flamingók meglehetősen lassan emelkednek. Ma meg egy sárgarigó vagy papagáj (nem tudom, de szép színes volt – nem tudom mit keres itt a sivatagban egy ilyen) veszélyeztette a lökhárítót, egy ideig nem is láttam a kocsi orrától a kis állatot, amikor egyszercsak felröppent előttem. Remélem, hogy nem lett baja, mert a mozgása nem volt túl természetes.  

Körülbelül ez történt velem a hétvégén, majd kitalálok valami témát a legközelebbi beszámolónak.