Befejeződött az első nem utazási irodán keresztül foglalt nyaralásunk. Annyira bevált, hogy ha lehetőségünk lesz rá a jövőben, akkor hanyagolni fogjuk a szolgáltatásaikat. Nem elsősorban az anyagiak miatt, hanem a rugalmasság, a bizalom és a többlet információk miatt. Nyilván az internetes foglalás sem mindig tuti, de mi most elég jó kis tapasztalatokat szereztünk.

Tehát Thassos szigetén a Villa Maria apartmanban volt a szállásunk 2009. június 30-tól július 10-ig. A szállásadónk velünk lakott, de semmi kontaktusunk nem volt vele egész idő alatt, ő nem beszélt görögön kívül más nyelvet, mi meg a görögöt nem beszéltük, de nem volt belőle probléma. Megkínáltuk egy nagy tányér mindenféle sütivel mikor megérkeztünk, de ő is készült: mi is kaptunk tőle kétféle sütit: olyan képviselőfánk-szerüt, meg olyan hólabda-szerűt. Ha megbeszélni valónk volt, már hívta is Ágit, aki nekünk magyarul, neki görögül oldotta meg a problémát.

Na de ne rohanjunk ennyire előre.



Előkészületek, szervezés

Abból indultunk ki, hogy többen megyünk, viszont az utazás időpontja eléggé be volt korlátozva: 10 napot szerettünk volna nyaralni, de csak egy hétvége férhetett bele. Meg kellett várni az érettségik végét, de bevallási időszakba sem eshetett az utazás (két könyvelőnk is volt). Az augusztus szóba sem kerülhetett. Így alakult ki a fenti időpont, ami minden szempontból tökéletesnek bizonyult. A célterületet viszonylag hamar belőttük: autóval akartuk elérni, tranzitszállás nélkül. A Chalkidikin kétszer voltunk és bár jól éreztük magunkat, most már egy kicsit többre vágytunk a tengerparti punnyadásnál. Olympic Beach és környéke nem jöhetett szóba, a csapatból már voltak, akik nyaraltak ott és most másra vágytak.

Így aztán maradt Thrákia és Thassos lehetséges úticélnak.

Az utazási irodákat a mi nyűgünk (ami az utazás idejét illeti) persze nem érdekelte, ezért vallatóra fogtam a netet. Persze, ez nem teljesen igaz, mert már évek óta figyelemmel követek néhány honlapot, amelyek szinte kimeríthetetlen információhalmazzal bírnak, köszönhetően annak, hogy a kommentelők folyamatosan saját tapasztalataikat osztják meg az olvtársakkal. Ezek sokkal inkább autentikus információk, mint bármely utazási iroda mégoly csicsás prospektusa.

Na, itt bukkantam Ági honlapjára, mely Thassost mutatja be, az ottani szállásokat „adja el”, kínál tartalmas kikapcsolódást és csinál kedvet az utazáshoz.

Nekiláttam lelevelezni a lelevelezni valókat. Minden flottul, logikusan, költségkímélően és megbízhatóan történt, bár a szervezés végén azért kerültek bele kaotikus elemek. Ági végig biztatott, hogy ne azzal foglalkozzak, hogy ki, mikor, miért mondja vissza az utazását, hanem arra figyeljek, hogy aki jön, az jól érezze magát.

Engem mondjuk frusztrált, hogy ennyire változik az utazó létszám (a fél év alatt négyszer módosítottam a foglalandó stúdiók számát, de egy rossz szót vagy megjegyzést sem kaptam érte). De neki lett igaza, akik elmentünk, jól éreztük magunkat.

Áprilisban elutaltuk az előleget, mindössze 5 eurós banki költséggel. Semmilyen más plusz költség nem merült fel a szállásdíjjal kapcsolatban, nem volt sztornó biztosítás, foglalási díj, kerozinfelár, mittudomén milyen jogcímeken számlázott rejtett költség. Ráadásul az előleg is egy hasraütéses összeg volt: a fizetendő teljes összeg 23,8 %-a (2100€ a teljes szállásdíj, előlegnek 500€-t kértek). Nekem ez a rugalmasság és nagyvonalúság nagyon imponált.

Tehát kiválasztottuk a szállást, felkészültünk a szigetből (mint utólag kiderült, nem sikerült tökéletesre), dugig raktuk az autót strandszékekkel, matracokkal és egyéb felszereléssel, viszont nem vittük a gumicsónakot (jó döntés volt), nem vittünk kaját, piát (szintén jó döntés volt) és nem vettük meg a tetőboxot (rossz döntés volt). De azért elfértünk.

Az út

Négy autóval indultunk, 14-en voltunk. Az úton semmi probléma nem volt – egészen a szatymazi pihenőig (olyan 230 km kb). Ott kigyulladt a Seat kézifék visszajelző ellenőrző lámpája a műszerfalon és kétségbeesett vijjogásba kezdett, hogy eddig és ne tovább! Na itt egy kicsit elborultam, hogy mihez is kezdjünk akkor most. Este fél hét volt, az autó fullon, mi leveleztük le a szállást, mi ismerjük az utat stb, stb.

Felhívtam az assistance szolgálatot, aki kapcsolt egy szerelőt. Ő persze nem is mondhatott mást, miszerint várnak másnap a szegedi Seat szervizben, de ezzel az autóval sehova tovább!

Az igazsághoz tartozik, hogy 3 hónapja ezt már eljátszotta a Toledo, amikor az éves szerviz után gurultam ki a fehérvári szervizből. Persze visszavittem, ahol a diagnózis szerint egy érintkezési probléma okozta az autó pánikját, a kézifék visszajelzőjének valami érintkezője csúszott szét, de ezt csak úgy lehetett orvosolni, hogy alulról bontották meg a kézifék házát (vagy valami ilyesmi). Megcsinálták (akkor), negyedóra volt, a dolog Szatymazig nem is jelentkezett többet. De most döntést kellett hozni.

A bibi ott volt, hogy ez a visszajelző felel a fékekért is. Ha a legkisebb kétségem is lett volna, hogy gáz van a fékekkel, nem megyek tovább. De persze tovább mentünk… Még felhívtuk a fehérvári szerviz vezetőit (Nem fogja a számítógép letiltani a motort emiatt? - Nem. Ki lehet valahogy iktatni a hangjelzést? - Nem. Más ötlet? - Fékfolyadék rendben? - Igen. Azért ha a fékhatásban változást érzek, azonnal szerviz. OK ), aztán a lovak közé csaptunk. Hála a tervezőnek, a pittyegés 5 perc (!) után abbamaradt, de a piszok tervező úgy tervezte meg a visszajelzést, hogy ha a kocsi megáll, akkor minden kezdődik elölről!

El lehet képzelni, hogy egy közel 3000 km-es úton, megtűzdelve 3 balkáni határral, 7 fizetőkapuval, egy kompozással, egy belgrádi és egy thesszaloniki áthajtással, hányszor 5 percben hallgattuk végig ezt a remek hangjelzést! Viszont a fékhatással az egész út folyamán semmi problémám nem volt (Frissítés: itthon félóra alatt megjavították a szervizben, a kézifék visszajelző kapcsoló volt a ludas, ahogy sejteni lehetett).

Tehát nekiindultunk és úgy mentünk át a Balkánon, mint a kés a vajon. Az idén elmaradt a felhőszakadás az éjszakai Szerbiában, viszont Belgrádban lemosták a szélvédőnket, igaz, a szakember a fél eurót kevesellte a munkájáért. Én sokallottam, de az autó megúszta.

Az autópályadíjakat €-ban fizettük (plusz Macedóniában elsütöttük a tavalyi maradék dénárunkat), a tankolást az OMV-nél intéztük, kártyával (nem kellett dombornyomott, jó volt a sima Maestro is).

Jellemző módon a legtöbbet – 10 percet – a macedon-görög határ görög (!) oldalán álltunk: ottani idő szerint 6 óra előtt pár perccel, műszakváltásra értünk oda. De a sorompónál mi voltunk az elsők, így 6.05-kor már Görögországban hasítottunk. Aztán Keramoti, a 10 órás kompon már rajta voltunk még úgy is, hogy nem teljesen önszántunkból benéztünk Kavalába is, megtekintettük az ottani kikötőt is, no meg belekóstoltunk a görög városi közlekedésbe (az autópályáról egy lejárattal előbb mentünk le).

Áginak telefonáltunk, aki megnyugtatott minket: Maria már vár bennünket. És úgy is volt: Maria férjével a kertben üldögélt, amikor begurultunk a kert kapuján.

Thassoson

Kicuccolás, stúdió választás, a gyengébbek aludni tértek, az erősebbek a tenger felé vették az irányt, a még erősebbek meg is mártóztak (hidegnek tűnt, de meg lehetett szokni. Később arra jutottunk, hogy itt ömölhet a tengerbe egy-két forrás, mert a tenger sótartalma itt tűnt a legkisebbnek, legalább is ízlelésre így tetszett). Nyolckor befutott Ági, előkapott néhány térképet és elkezdte sorolni vagy másfél órán keresztül, hogy mit kell feltétlenül megnéznünk a szigeten, melyik fakultatív programot hogyan lehet olcsóbban – jelentősen olcsóbban – kihozni, hol lehet búvárkodni, jet-skizni, piacra menni stb. Nagyon kellemes benyomást tett ránk, de hát a levelei alapján is valahogy ilyennek képzeltem. Nagyon vagány, nagyon közvetlen.

Ennek megfelelően igyekeztünk a rendelkezésünkre álló néhány napot beosztani: legyen benne pihenés, punnyadás, egy kis kultúra, túra, gasztronómia és sok-sok élmény. Nagyjából ezt sikerült összehozni:

• szerda

irány dél, Paradiso Beach, homokos lassan mélyülő, kellemesen meleg tengerpart, a szélén sziklás mászkálási lehetőség, itt-ott nudistákkal (nem volt zavaró). Lemenni nem volt egyszerű, mert autóval nem mertünk, felpakolva székekkel, napernyővel, matraccal, hűtőtáskával pedig elég nyűg volt. Visszafele meg kimondottan tragédia

• csütörtök

Megnéztük az Archangelos Monostort, ami Aliki és Astris között van valahol félúton. Illetve, ami látogatható belőle: egy ajándékboltot és egy templom-szerűséget, ahol éppen kezdődött valami istentisztelet-féle, így ki kellett mennünk, a helyiséget meg bezárták. A maradékot éppen felújították (igaz, így fizetni sem kellett érte). Viszont amibe beöltöztettek minket, az nem volt semmi! Mint egy elítélt cigánycsapat! A kilátás a tengerre viszont remek volt.


Továbbgurultunk Potosba, illetve Pefkariba. A kempingnél nem engedtek parkolni, ezért rövid tanakodás után továbbmentünk az Ági által beharangozott Tripitibe, a lagúnákhoz. Lagúnákat nem találtunk – de lehet, hogy nem mentünk el addig, amíg el kellett volna menni – a part köves volt, nem igazán tetszett.


Visszafelé úgy döntöttünk, hogy megnézzük a Szirének medencéjét. Tudtuk, hogy hol kell lemenni az útról, aztán a leírások szerint: 800 métert autóval menni, majd autóból kiszállni, újabb 800 méter gyalogolni, aztán ripsz-ropsz örülni és álmélkodni. Hát mi úgy jártunk, hogy az első 800 méter után strandpapucsban álltunk neki leklaffogni a maradék távot. Meglehetősen meredek sziklákon és omladékokon kellett leereszkedni a medencéhez, a narancssárga jelölést csak az utolsó néhány tíz méteren találtuk meg. De addig volt vagy 2-3 kilométeres „séta” valami remek földút-csapás-kecskeösvény-szerű „izén”. Szerencsénkre valahol félúton találkoztunk egy göröggel ( szedte össze a szanaszét levő kecskéit), aki megerősítette, hogy jó irányba megyünk, csak amit keresünk, még egy kicsit arrébb van. Persze, végül megtaláltuk, gyönyörű helyen van és klasszul is néz ki, de addigra már mindenkinek tele volt a tudata az összes szirénnel. Azért a tenger felől biztosan kényelmesebb lett volna megközelíteni, mondjuk egy motorcsónakkal…

• Péntek

Az előző nap fáradalmai miatt dagonyázást terveztünk. A csapat fele a Paradiso fele vette az irányt, később mi is csatlakozni akartunk. Aztán az eső közbeszólt: épp ki akartunk szállni az autóból, de visszarettentünk, mert nem esett jól. Illetve az eső jól esett, ezért inkább visszamentünk Skala Potamiaba azzal a céllal, hogy felderítjük a szállásunk környékét tengerpartilag. Felfedeztük a vizisport telepet és a Golden Beach-et, ami aztán a kedvencünkké is vált. Ja, mediterrán szokás szerint itt szikrázó napsütés volt, amikor a Paradison esett. Itt azért a dagonyázás megvalósult.

• Szombat

Az eső a Golden Beach-en is bepróbálkozott, de most nem volt olyan kellemetlen, simán fürödtünk közben. Aztán kisütött és sütött, ahogy kell. Kihúztuk a vízparton egész nap J.

• Vasárnap

Elmentünk márványbányát nézni Makryammos mellé. Megtaláltuk a Vathi öblöt is, kb 6 km-es földút vezetett idáig (azért egy kölcsönzős terepjárót kevésbé sajnáltam volna…). Irdatlan mennyiségű hófehér követ gyűjtöttünk, valamint guberáltunk egy csomó márványdarabot. Fürdés is volt, de nagy pancsikolás nem, mert hirtelen mélyült és nehezen járható márványdarabokkal volt tele a part. Érdekes volt. Aztán Golden Beach.



• Hétfő

Piac Prinosban. Remélem nem sértem meg a görögök önérzetét, de gagyi ócskapiac, drága zöldség-gyümölcs kínálat, tömeg, hőség. Mikor bementünk Prinosba, azt hittem, órákig nem jutunk ki, mert az egy autó által járható utcában mindkét irányból beálltak az autók, keresztutca nincs, menekülési lehetőség nincs. Az egyik görög sofőr kiszállt az autójából és beült az árnyékba. Viszont se kiabálás, se anyázás, semmi. Aztán a velünk szemben levő sor elkezdett tolatni és megoldódott a helyzet. Hihetetlen volt. De vissza a piacra: 12€-ért RayBan napszemüveg, 15-ért Lacoste póló, a szokásos józsefvárosi fíling. Gyümin kívül nem vettünk semmit, értelme annak se sok volt.

Visszafelé Limenas volt a cél. Térkép nélkül megkerestük az ókori színházat és az akropoliszt. Megtaláltuk, sőt, sikerült az autót se messze letenni. Felmásztunk a színházhoz (olyan egy óra magasságában, elég jó idő volt) és bemásztunk egy lelakatolt kapun. Onnan tudtuk, hogy lehet, mert éppen egy német pár bújt ki rajta, ők mondták, hogy itt kell bemenni a színházhoz.

Alig tudtunk körülnézni – azt azért láttuk, hogy elhanyagolt, szemetes, a márványköveket nem odaillő módon falécekkel pótolták – amikor jött egy bősz görög és kihajtott minket „klószd”-ot kiabálva. A többiek még fel sem értek, így nem nyerhettek bebocsájtást Thália birodalmába (igaz Thália szellemét nem nagyon éreztük, lehet már réges-rég elhagyta ezt a helyet). Azért az akusztikáját kipróbáltuk a dühös görög pedellus dacára, na, az rendben volt. Annyit mindenesetre megtudtunk tőle, hogy az akropolisz nincs bezárva. Aztán mikor felértünk, láttuk, hogy ott nincs is mit bezárni: ez a hegytetőn található rom, ahol - a kecskesz@ron, száraz zsombékokon és csodálatos panorámán Limenas felé – semmi nincs. Na de legalább meggyőződtünk róla!


Kajálni megálltunk Panagia-ban. Borzasztó volt, olyan igazi turista-lenyúlós. Nem feltétlenül az ára miatt, hanem a kaja minősége, meg a körülmények miatt.

• Kedd



Aliki mindenkinek tetszett, talán a legjobb programunk volt. Egy csodálatos kis félsziget szépen kitáblázott, karbantartott, látványos romkert. A végigjárása után még órákat töltöttünk el az ókori márványbányászat helyén kialakult hófehér parton, óvatosan kerülgetve a vízben a sünöket és a csúszós vizinövényeket. Beúsztunk egy barlangba, alattunk a vízmélység döbbenetes hirtelenséggel mélyült. Kafa volt.



Belelovaltuk egymást egy nem tudom minek nevezzembe: motorcsónak kivontat egy ejtőernyő-szerűséget, amit kötélen felenged jó magasra és csüng rajta két ember. A magasság kb 50 méter, na ott már konkrétan besz@rás van. Főleg, hogy hol a szél kap bele váratlanul az ernyőbe, hol a motorcsónak ránt meg egy kicsit. Fent hatalmas a csend és nyugalom, alattad a semmi, esetleg a rettegés, mert mindössze egy hevederben lógsz. Kb 10 perc volt egy menet, elég is volt.


De kihagyhatatlan! 10-en nem is hagytuk ki, a gyerekek közül mindenki kipróbálta. Aztán voltak a jet-ski imádók, de csak egymás után próbálhatták ki az eszközt, ami az élvezeti értékén úgy gondolom sokat rontott. Sajnos a motorcsónak bérlése kimaradt (70€/nap/4 fő), amit utólag bánok, de legközelebb nem hagyjuk ki.
Vissza a Golden Beach-re. Az idő nagyon jó, a tenger meleg.

• Szerda

Limenasi bevásárlás a szokásos „görög” cuccokból a hazaiaknak: olivaolaj, mézben úszó gyümölcsök, úzó, mythos, autentikus görög cukorkák, tzatziki.

Hazafelé megálltunk egy működő márványbányában. Iszonyú méretek, tömegek, látvány. Aztán fényképekkel és nyakig márványporosan vissza Skala Potamia-ba.

Golden Beach délután. A csapat egyik fele beautózott Theologosba. Nekünk kimaradt. Lesz miért visszajönni.

• Csütörtök

Búcsúzásképpen Paradiso Beach. A tenger már-már zavaróan meleg, rengeteg nudista (inkább zavaró volt, mint nem)

• Péntek

Bepakoltunk, persze szokás szerint több a cuccunk hazafelé, mint induláskor. Búcsú Maria-tól, a benzinkútnál még elkapott minket Ági. Viszlátot mondtunk, nem Isten Veled-et.

A reggelit megoldottuk a hazai szalámik, görög pékárú párossal, illetve csokis-lekváros-vaniliás-üres fánkokkal és egyéb finomságokkal.

Minden este tavernában vacsiztunk, háromszor, illetve négyszer jártunk a Trata étteremben. Ági ajánlotta, lefordította az étlapjukat, szerintem baromi jól főztek. Mindig kaptunk aperitívet, sült kenyeret olivával, fűszerekkel megszórva és a kaja végén grátiszként hol gyümölcsöt, hol sütit.

Ettünk még a Mama’s nevű tavernában, többnyire gyrost és a vele majdnem szemben lévő kajáldában, itt konkrétan csak gyrost – itt volt a legjobb. Egyszer még pizzáztunk (a Calzone nagyon rendben volt), de ezt nagyon drágának találtuk.

Az esti programhoz tartozott még az óriáspalacsinta a nutella, lekvár, banán, keksz, karamella mindenféle elképzelhető és elképzelhetetlen variációjával, illetve volt még a sajtos-sonkás változat. Volt még fagyi (nekem ízlett), sült kukorica és egy este némi koktélozás is.

Nem vettünk részt semmilyen fakultatív programban, talán azért, mert azt csináltuk, amihez kedvünk volt, az információ pedig – hála Áginak – rendelkezésünkre állt (már a látni- és megnéznivalók tekintetében). Azért a jeep túrát legközelebb beillesztjük, azt egy kicsit sajnálom, hogy nem jött össze. Amire egész végig készültünk, az Ypsario megmászása, sajna elmaradt. Nem sétáltunk este Limenasban és nem hajóztunk el Kavalába, hogy jobban megvizsgáljuk azt a bizonyos ókori vízvezetéket – már ha az az volt. Theologost is meg kellene nézni. A nyugati parton csak Prinosig jutottunk, tovább kellene menni. Meg kellene nézni, hogy most akkor Tripiti környékén vannak-e lagúnák, vagy nincsenek. Nem jutottunk el az Ági által említett görög szobrászhoz sem, ahol kell valamit készíteni és aztán ott kell hagyni…

Úgy fest, akadna még tehát dolgunk Thassoson…

Hazafelé

Minden érdekességet nélkülöző utunk volt haza. A negyed tízes kompon hagytuk el a szigetet, a határokon alig voltak, a rendőrök nem vegzáltak bennünket, igaz, mi se hívtuk ki a sorsot magunk ellen.

A csapat a pákozdi pihenőbe búcsúzott el egymástól, valamikor ½ 1 fele. Ekkor 14 fok volt, amikor indultunk 33…