A 2SZ6M TUNGUSZKA légvédelmi rakéta-tüzér rendszer |
||
A 2SZ6M TUNGUSZKA megjelenésének előzményei A hatvanas évek légvédelmi rendszereit azzal a céllal alakították ki, hogy hatékonyan vegyék fel a harcot a nagy és a közepes magasságokon támadó légi csapásmérő eszközökkel. Ez törvényszerűen a repülőgép és helikopter tervezés területén olyan új eljárások kidolgozásához és fedélzeti berendezések megépítéséhez vezetett, amelyek lehetővé tették: - a csapásmérő légi támadó eszközök kis és a rendkívül kis magasságokon történő, terepkövető repülését; - az ellenséges légvédelmi rendszer észrevétlen leküzdését; - a célok körzetében történő váratlan megjelenést; - illetve a célok megsemmisítése után a légtér biztonságos elhagyását. Ebben az időszakban jelentek meg - elsősorban a NATO országok fegyverzetében - azok a terep adottságait maximálisan kihasználó harcászati helikopterek, amelyek - a fedélzetükön hordozott irányított páncéltörő rakétáknak köszönhetően - már 6 km távolságból képesek voltak megsemmisíteni az ellenség páncélozott harcjárműveit. Az akkori csapatlégvédelmi eszközök hatékonysága jelentősen lecsökkent, hiszen már nem voltak képesek eleget tenni a lőtávolsággal és a reagáló képességgel szemben támasztott követelményeknek.
Olyan új légvédelmi rendszerek kidolgozása vált szükségessé, amelyek képesek eleget tenni a kor elvárásainak. Ezek közt épp úgy megtalálhatók voltak a légvédelmi rakéta rendszerek (ROLLAND, CROTAL), mint a légvédelmi tüzér eszközök (GEPARD,OERLIKON). Általános gyakorlattá vált, hogy a különböző méretű megsemmisítési zónával rendelkező eszközöket együtt, egy rendszerben alkalmazták. Ugyanakkor, bár ezek a fegyverek irányításukat és felépítésüket tekintve különbözőek voltak, a cél felderítése és követése hasonlóképpen történt. Egy másik elképzelés szerint olyan eszközre van szükség, amely rakéta és tüzér fegyverzettel egyaránt rendelkezik. Ezeket célszerű páncélozott alvázon elhelyezni, amely a kezelőszemélyzetnek megfelelő védettséget biztosít, lehetővé teszi a gépesített és harckocsi egységek terepen történő követését, illetve azok oltalmazását. Ezt az elképzelést először a nyolcvanas évek közepén, az akkori Szovjetunióban valósították meg a Tulai Tervező Irodában A. Sipunov akadémikus irányításával. Az első megjelenés A 2SZ6 rendszert először 1986-ban észlelték és a nyugati országokban SPAAG M-1986 néven emlegették. Az új, fegyverzetében légvédelmi rakétákat és 30 mm-es gépágyúkat egyaránt egyesítő harcjárművet 1987-ben kezdték gyártani az Uljanovszki Mechanikai Műveknél (2K22M gyártmány) és 1988-ban TUNGUSZKA néven került rendszeresítésre az akkori szovjet hadseregben. ![]() Felismerhető a hasonlóság a német GEPARD rendszerrel is, amelyet a torony két oldalán elhelyezett 30 mm-es gépágyú, illetve a torony elején elhelyezett tűzvezető lokátor meggyőzően bizonyít. ![]() Az eszközt a szovjet hadsereg és haditengerészet közösen fejlesztette ki a gépesített lövész és harckocsi ezredekben rendszeresített SA-9 GASKIN, SA-13 GOPHER és a velük együttműködő ZSZU -23 -4 SILKA leváltására. Megépítésekor szempont volt az is, hogy betöltsék a közeli (IGLA, SZTRELA ) és a kis hatótávolságú légvédelmi rakéta rendszerek (KUB, BUK, KRUG) közötti hézagot. A kis magasságon támadó repülő- eszközök megsemmisítése mellett figyelembe vették azt is, hogy az könnyű páncélozott harcjárművek ellen is eredményesen bevethető legyen. A különböző hatótávolságú (és különböző elven működő) légvédelmi fegyverrendszereket egy olyan lánctalpas alvázra helyezték, amely biztosítja a gépesített egységeknél megkövetelt mozgékonyságot. Légvédelmi rakétáival álló helyzetből, két 30 mm-es gépágyújával akár mozgásból is eredményesen képes felvenni a harcot az ellenséges repülőgépekkel és helikopterekkel. Orosz források szerint az eszköz reakcióideje nyolc másodperc, az eszközt 16 perc alatt lehet újra feltölteni. A TUNGUSZKÁ-kat alapvetően ütegekbe szervezték, ahol hat harci gép található. Jelen pillanatban 2SZ6M rendszerrel rendelkezik Németország, Ukrajna és India. Ez utóbbi 8-10 millió dollár értékben vásárolt a rendszerből, amivel a korábban már említett ZSZU-23-4 SILKÁ-k leváltását oldották meg. A torony (2A40M) A körbeforgatható torony, akárcsak a páncéltest, kialakítását tekintve hegesztett acélkonstrukció, amely védelmet biztosít a kiskaliberű lőfegyverek tüze, illetve a tüzérségi lőszerek repeszhatása ellen. A meglehetősen kis méretű toronyban alakították ki a háromfős kezelőszemélyzet munkahelyeit. A torony elülső részében jobb oldalon foglal helyet a parancsnok, mellette a torony bal oldalán a radarkezelő munkahelye, mögöttük a torony közepén a gépágyúkat kezelő lövész kezelőpultjai kerültek elhelyezésre. Az ún. parancsnoki tornyot - a páncélozott harcjárműveknél már megszokott - három előretekintő periszkóppal látták el, ami zárt búvónyílásoknál is lehetővé teszi a körkörös kilátást. A középső kialakítása hasonlít a szovjet harcjárműveknél használt binokuláris periszkópra, amely két fogantyú segítségével forgatható. Az előre nyíló tetőn helyezték el az éjjellátó készülék infrasugárzóját is. A parancsnok munkahelyét úgy alakították ki, hogy magában foglalja a harc megvívásához, annak irányításához szükséges kezelőpultokat. Itt található a kör alakú radarindikátor és a funkciójában a számítógép-egérre emlékeztető - célkiválasztó berendezéssel. Ezen kívül - köszönhetően a beépített saját-idegen felismerő berendezésnek - lehetőség van a repülőeszközök hovatartozásának megállapítására is. A rendszert úgy alakították ki, hogy figyelmeztető jelzést ad a parancsnoknak, ha az ellenséges eszköz bekerül a 2SZ6M megsemmisítési zónájába. Miután a parancsnok eldöntötte, hogy melyik fegyverrendszert alkalmazza, munkahelyéről akár tüzet is nyithat a megsemmisítési zónában található célra. Az eszköz híradóberendezése - a 30-76 MHz sávban működő R-173 - is itt került beépítésre. A parancsnok mellett közvetlenül balra a radarkezelő ül, aki a torony elülső részén elhelyezett tűzvezető lokátort kezeli. Itt történik a célkoordináták (ferdetávolság, oldalszög, célhelyszög ) meghatározása, amelyek kiinduló adatként szolgálnak a fedélzeti számítógép számára. Itt kerülnek kidolgozásra azok a kormányparancsok, amelyeket a rakéta fedélzetére továbbítanak. A torony hátsó részében alakították ki a lövész kezelőpultját , aki a gépágyúkat a kézi vezérlés kormányával irányítja. Az előtte elhelyezett 1A29 stabilizált optikai célzó berendezés nem csak a meghibásodott tűzvezető lokátort van hivatott helyettesíteni, hanem felhasználható a légvédelmi rakéták irányítására is, amihez a lövésznek mindössze célra kell tartania. A lövész munkahelyén szerelték fel a TÖPFE rendszer kezelőpultját . A gépágyúk irányítása két üzemmódban lehetséges. Az álló helyzetben és mozgásban egyaránt használható a lokátor vezérelt üzemmód, amikor teljesen automatikusan történik a gépágyúk célra irányzása. Az optikai üzemmódot csak álló helyzetben lehet alkalmazni, amikor is a célzás az optikai irányzékon keresztül valósul meg és ehhez a távolsági adatokat a lokátor biztosítja. A tornyon, illetve azon belül került elhelyezésre a két önálló rádiólokációs berendezés, a tetőn kialakított stabilizált optikai célzóberendezés, az optoelektronikai rendszer egyéb elemei, a személyzet kezelőpultjai, a digitális számítógép, a híradó eszközök, a navigációs berendezés, a torony és a fegyverek mozgatását biztosító hidraulikus meghajtás és a kezelőszemélyzet harci munkáját biztosító kényelmi berendezések. A kezelőszemélyzet és a parancsnok közötti kapcsolatot az 1V116 belső kommunikációs berendezés biztosítja. Mindezek elektromos energiával történő ellátása, valamint azoknak a rendszerhez tartozó és az alvázban elhelyezett részegységekkel közötti elektromos kapcsolat forgóérintkezőn keresztül valósul meg. A gépágyúk A torony két oldalán két darab 2A38 típusú, 30 mm-es ikercsövű légvédelmi gépágyú került elhelyezésre, amelyek célhelyszögben történő mozgatását (-10° — +87°) hidraulikus meghajtás teszi lehetővé. Ez a fajta meghajtás a már korábban említett ZSZU-23-4 SILKA esetében is bebizonyította, hogy sikeresen és megbízhatóan képes nagytömegű szerkezeti egységeket nagy sebességgel mozgatni. Gyorsaságát jól szemlélteti az a tény, hogy a gépágyúk célhelyszögben másodpercenkénti 30°-os emelkedésre képesek. Nem csoda, hogy a 2SZ6M TUNGUSZKA esetében is ezt a megoldást választották. A torony hidraulikus meghajtása egyben biztosítja a gépágyúk 360°-os oldalszögben történő forgatását is. Az alkalmazott gépágyúk vízhűtésű, gázdugattyús, elektromos elsütésű, automata rendszerű fegyverek. Mindegyik gépágyúcsövet V0-mérővel látták el, amelyek kiindulási adatokat szolgáltatnak a fedélzeti számítógép számára. A berendezés közeledő légi célra 4000 m, távolodó légi célra 2000 m ferdetávolságig képes eredményesen tüzet vezetni, miközben a cél repülési magassága a 3000 métert nem haladja meg. A stabilizált lővonal, az automatikus célkövetés, a rendkívül nagy tűzgyorsaság (a két gépágyú együttes alkalmazásánál 5000 lövés/perc ) lehetővé teszi a megsemmisítési zónában rövid ideig tartózkodó, nagy sebességű légi célokra történő eredményes tűzvezetést. A cél ágyútűzzel történő megsemmisítésének valószínűsége 0,6. A gépágyúk lőszerkészlete 1900 db HE-T és HE-I 30 mm-es lőszerből áll, amelyet A-670 csapódó/időzített gyújtóval szerelnek. A konténerben tárolt, hevederezett lőszert a tetőn felállított maximum 280 kg teherbírású hidraulikus daru segítségével a torony hátsó részében, meghatározott rendben helyezik el. Mindkét gépágyú folyamatos tüzelésekor ez a lőszerkészlet vajmi kevés időre elég, ezért inkább a 1 másodperces (83 lövés) vagy 3 másodperces (250 lövés) rövid sorozatokat, tűzcsapásokat alkalmaznak. Ezenkívül lehetőség van arra is, hogy a számítógép automatikusan határozza meg a sorozat hosszát. A fegyverek munícióval történő ellátását úgy oldották meg, hogy az egyik gépágyú esetleges meghibásodása esetén a lőszerkészletet a másik gépágyú is felhasználhassa. A tüzelés közben keletkező nagy mennyiségű hüvely és a hevedertag a tornyon kívülre ürítődik. A 2SZ6M TUNGUSZKÁ-nál használt lőszer megegyezik a BMP-2 és BMP-3 lövészpáncélosok gépágyúinál (2A42, 2A72) használt 30 mm-es AP-T és HE-I lőszerrel. A légvédelmi rakéták A 2SZ6M TUNGUSZKA tornyának két oldalán a légvédelmi gépágyúk alatt 4-4 db, kettessével önállóan mozgatható, 9M311 típusú (NATO kódja SA-19/GRISON) kis hatótávolságú légvédelmi rakéta került elhelyezésre. Felépítésüket tekintve ezek szilárd hajtóanyagú, kétlépcsős, leváló starthajtóművel rendelkező ún. "kétkaliberű" légvédelmi rakéták, amelyeket kilövésre és tárolásra egyaránt alkalmas konténerekben szállítanak. Aerodinamikai kialakításukat tekintve "kacsa" elrendezésűek, azaz a kormányfelületek a rakéta orrészén, a stabilizátor szárnyak az indítófokozaton és a rakéta testén találhatók. A rakéták kis tömege lehetővé teszi kézi utántöltést is. Alkalmazásukra - ellentétben a gépágyúkkal - menetben nincs lehetőség, a rakéta ellenséges célra történő rávezetése csak álló helyzetből történhet. ![]() A rakéta célra történő rávezetése félautomatikus, rádióparancs vezérlésű (SACLOS Semi Automatic (radio) Command to Line Of Sight). Röviddel az indítófokozat leválása után rakéta végén elhelyezett infra-jeladó segítségével lehetőség nyílik a rakéta követésére, koordinátáinak meghatározására. Eközben a lövész - optikai célzó berendezésén követve az ellenséges légi célt - egy referens jelet szolgáltat az 1A26M fedélzeti számítógép számára, amely meghatározza a két pozíció közötti eltérést és a tűzvezető lokátoron keresztül megfelelő parancsot ad a rakéta kormányszerveinek az eltérés csökkentésére. Ez a fajta rávezetés a légi, és szükséges esetén földi célok megsemmisítését is lehetővé teszi. Alapvetően minden célra két rakétát indítanak, ugyanis így jelentősen megnövekszik a megsemmisítési valószínűség. Az indítást megelőzően a torony kis mértékben elfordul a tengelytől, így biztosítva azt, hogy a lövészt ne zavarja a rakéta hajtóművéből kicsapódó füst. A növelt repeszhatású, hosszúkás kialakítású, 9 kilogramos harcifej robbantása beépített csapódó- vagy aktív lézer közelségi gyújtóval történik, amely az 5 méteren belül található repülőeszközök teljes megsemmisüléséhez vezetnek. A rendkívül kis magasságon manőverező repülőgépek esetén a közelségi gyújtót kikapcsolják, annak funkcióját a csapódó gyújtó veszi át. A rakéta 15 m és 3500 m közötti magasságban, illetve 2400 m-től 8000 m-ig terjedő távolságban tevékenykedő, maximum 500 m/s sebességű repülő eszközök megsemmisítésére alkalmas. távolodó gépek esetén 4000 m. A rakéta nagyfokú manőverezőképességgel rendelkezik ( maximális túlterhelés 32 g, repülési sebessége 900 m/s ), ami lehetővé teszi, a nagysebességű, manőverező célok megsemmisítését is. A rakéta a csapatokhoz szállító-indító konténerben, összeszerelt állapotban kerül. Ez a kialakítás tíz éven át nem igényel technikai kiszolgálást. Létezik egy megnövelt tömegű és nagyobb hatótávolságú, modernizált rakéta 9M113M jelöléssel, továbbá a haditengerészetnél is használják az SA-19 rakétát (KASTAN, NATO kódja SA-N-11). Ezekkel a KIROV osztályú "KALINYIN" csatacirkálót szerelték fel. A radar A 2SZ6M TUNGUSZKA fedélzetén az 1RL-144 típusú radart találjuk (NATO kódja HOT SHOT). Felépítése klasszikusnak tekinthető abból a szempontból, hogy magában foglalja a felderítő állomást, a tűzvezető lokátort és a saját-idegen felismerő berendezést. Az E-sávban működő (2-3 GHz) működő lokátor 18-20 km távolságból képes 1 m2 effektív visszaverő felülettel rendelkező légi cél felderítésére. A másodpercenként egy teljes fordulatot végző parabola antenna menet közben a torony hátsó részén lehajtva található. Ezzel - mintegy a torony "árnyékát" kihasználva - jelentős védelmet biztosítottak az antennatükör és sugárzó számára a terepen végrehajtott menet során. A felderítő lokátort alkalmassá tették alacsony magasságon (15 m) tevékenykedő eszközök felderítésére is, melyek +1° célhelyszög alatt közelednek. A mozgócél kiválasztó rendszerben a tereptárgyakról visszavert jelek kiszűrését a 60 dB nagyságú csillapítási tényező eredményesen biztosítja. A felderítő lokátorral együtt került elhelyezésre a 1RL138 típusú saját-idegen felismerő berendezés is. Ha a cél 8 km-re megközelíti az eszközt, annak követését a tűzvezető rendszer automatikusan átveszi. A torony elülső részén rögzítették - hasonlóan a német GEPARD légvédelmi tüzér rendszerhez - a J-sávban (10-20 GHz) működő tűzvezető lokátort, amelynek segítségével történik az ellenséges repülőeszköz követése és pontos koordinátáinak megállapítása. A tűzvezető lokátor antennáját 220° tartományban elfordítható. Itt kerülnek kidolgozásra azok a rádiójelek, amelyek lehetővé teszik a rakéta 13-16 km távolságra történő irányítását. Bár a gépágyúk fő üzemmódban automatikus radarvezérlésűek, lehetőség van a kezelőszemélyzet által történő irányítására is. Az elektrooptikai rendszer Az elektrooptikai rendszer magában foglal egy 8-szoros nagyítású, 8° látószögű 1A29M típusú stabilizált optikai irányzékot. Szükség szerint lehetőség van az irányzék 150°-os elfordítására is. Miközben a fedélzeti lövész az optikával megcélozza az ellenséges repülőeszközt,a rendszer automatikusan kidolgozza a rakéta koordinátái és a célzóvonal közötti különbségi jelet, amit az 1A26M fedélzeti számítógépre továbbítanak. Itt kialakítják a rakéta kormányzásához szükséges parancsokat, amelyeket a tűzvezető lokátor a rakétára továbbít. Ez az eljárás 16 km-ig teszi lehetővé a cél félautomatikus követését és 10 km-ig a rakéta rávezetését. Menet végrehajtása során az optikai célzó berendezést egy acél burkolósapka borítja, ami a mechanikai sérülések elleni védelmet hivatott biztosítani. A 2SZ6M rendelkezik lézertávmérővel, lézeres célmegjelölővel és egy hőképkamerával, amelyek lehetővé teszik a cél passzív eszközökkel történő felderítését, követését és megjelölését nagyfokú elektronikai zavarás mellett is. Az alváz ![]() Az alváz is acéllemezekből hegesztett konstrukció, amely védelmet nyújt a kiskaliberű fegyverek tüzétől és a repeszhatástól. Az alváz bal oldalán elöl foglal helyet a harcjárművezető. Szerkezetileg az alvázban helyezték el a "mindenevő" motort, a hidromechanikus erőátviteli rendszert, a hidraulikus toronyforgató berendezést, a fűtőberendezést és a tömegpusztító fegyverek elleni védőberendezést. Ez utóbbi automatikus és kézi üzemmódokkal rendelkezik.Az áramellátást egy beépített gázturbina biztosítja, amely kimeneti nyílása az alváz jobb hátsó részén található. A futóművet hat-hat futógörgő, az elöl lévő láncfeszítő és a hátul található hajtó lánckerék alkotja. A lánctalp egyenletes futását oldalanként három támasztó görgő biztosítja. A szabályozható hidraulikus láncfeszítés és a hidropneumatikus felfüggesztés nagyfokú terepjáró és manőverező képességet biztosít még erősen szabdalt, nehéz terepen is. Maximális sebessége műúton 65 km/óra. A kiszolgáló berendezések A 2SZ6M rendszer a harcjárművön kívül egyéb, a rendszer működéséhez szükséges eszköz található. Ezek a következők: - 6 darab 2F77M töltő autó, KamAz-43101 (6x6) alvázon - 1R10-1M javító-karbantartó jármű, Ural-43203 (6x6) alvázon, felépítménnyel - 2F55-1M javító-karbantartó jármű, Ural-43203 (6x6) alvázon, felépítménnyel - 2V-110-1 karbantartó jármű, Ural-43202 (6x6) alvázon, felépítménnyel - MTO-ATG-M1 javító műhely berendezés, ZIL-131 (6x6) alvázon - 9V921 automatikus, mobil tesztállomás, GAZ-66 alvázon, K-66 felépítménnyel. A 2F77M töltő autó KamAZ-43101 alvázon alakították ki, amely annak a KamAZ-4310 szériának az egyik változata, amit az orosz hadseregben alapvetően szállítási feladatra fejlesztették ki. A kedvezőbb rakodás érdekében a rakodótér oldalai lehajthatóak, a ponyvamerevítők levehetőek. Az eszköz 5000 kg tömegű teher szállítására és 7000 kg vontatására képes. A rakodótér végén egy hidraulikus darut helyeztek el, amely alaphelyzetben előre mutat, de rakodás közben 200°-os szögben elforgatható. A maximum 280 kg tömegű terhet a daru 3,475 m magaságig képes emelni, aminek köszönhetően a 2SZ6M TUNGUSZKÁ-t akár a túloldalról is fel lehet tölteni rakétával. A 2F77M töltő autó további 4-4 darab függőlegesen tárolt konténerezett légvédelmi rakéta és 32 konténer 30 mm-es lőszer szállítására alkalmas (1 javadalmazás légvédelmi rakéta, 2 javadalmazás légvédelmi gépágyú lőszer). Lehetőség van a 30 mm-es lőszerek hevederezésére is. A 2SZ6M lőszerrel történő feltöltését 16 perc alatt lehet végrehajtani. A hidraulikus kormánymű, a pneumatikus irányítású tengelykapcsoló és a központi kerékfuvató rendszer lehetőséget biztosít a terepen történő gyors helyzetváltoztatásra. Értékelés ![]() Mint az előbbiekből az remélhetőleg kiderült a 2SZ6M TUNGUZKA sok tekintetben különleges elgondolásnak számít. Megtervezésekor figyelmet fordítottak arra, hogy képes legyen önálló célfelderítésre, a cél követésére, paramétereinek és hovatartozásának megállapítására. Csak összehasonlításképpen szeretném megemlíteni, hogy az elődnek számító ZSZU-23-4 önálló célfelderítésre gyakorlatilag nem volt alkalmas, így az eredményes légvédelem érdekében valamilyen módon adatokat kellett biztosítani a SILKA ütegek számára. A 2SZ6M TUNGUZKA előnyös vonásaként kell megemlíteni annak "vegyes" fegyverzetét. A különböző hatótávolságú légvédelmi eszközök alkalmazása választási lehetőséget biztosít a négyfős kezelőszemélyzetnek, hogy a cél sikeres leküzdéséhez a leginkább megfelelő fegyverzetet alkalmazzák. A gépágyúk tűzgyorsasága nagy találati valószínűséget biztosít, ami egyértelműen pozitív benyomást kelt.Ugyanakkor a rendszernek vannak gyenge pontjai is. Bár az operátorok feladatainak egy részét szükség esetén a parancsnok is elvégezheti, hasonló "párhuzamosítást" a szerkezeti egységeket illetően nem találunk. Több szakértő kockázatosnak tartja azt a lehetőséget, hogy egy szerkezeti elem (például a felderítő lokátor) meghibásodása esetén az egész rendszer működésképtelenné válhat, illetve eredményessége jelentősen romlik. Egy másik észrevétel a fedélzeti számítógép képességeit célozza meg. Ez valószínűleg csak a cél repülési pályáját képes kiszámolni, ami egy légvédelmi tűz elleni manővert végrehajtó repülőgép számára meglehetősen kedvező lehet. Összehasonlítva a TUNGUZKÁ-t más modern légvédelmi tüzér rendszerrel azt kell észrevennünk, hogy azoknál jellemzően 30 mm-nél nagyobb űrméretű gépágyúkat alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy a 2SZ6M hatásos lőtávolsága maximum 4000 m lehet. Természetesen nem szabad megfeledkezni a légvédelmi rakétákról sem, amelyek ezt a hiányosságot sikeresen kompenzálják. Német források azt állítják, hogy a 9M311 típusú rakéták hatótávolságban és sebességben felülmúlják a ROLAND légvédelmi rakétát is. ![]() Nyilvánvalóan a piacorientált gyártásnak köszönhetően a 2SZ6M TUNGUSZKÁ-t a vevő kívánságainak megfelelően több "extrával" is felszerelik. Ilyennek számít a fűthető és tisztítható optika, ami talán alapfelszerelésnek is elvárható lenne. Az eszköz terepjáró képessége összességében jónak mondható, bár ellentétben a gyalogsági harcjárművekkel a 2SZ6M nem úszóképes. Gázlóképessége is kívánnivalót hagy maga után, ezért mélyebb vizí akadály leküzdésekor mindenképpen megfelelő műszaki biztosításra van szükség. A szakemberek egyértelműen hiányosságnak tudják be a berendezés jó látási viszonyok között is tapasztalható radarfüggőségét, ugyanis a lokátorberendezés bekapcsolása nélkül nincs lehetőség a ferde távolság meghatározására, ami természtesen jelentősen kihat a 2SZ6M hatékonyságára. Meg kell említeni azt is, hogy éjszaka, illetve rossz látási viszonyok között a harcfeladat végrehajtásához a lokátor elengedhetetlen. A TUNGUSZKA egy időben csak egy célra képes tüzet nyitni, ezért a megfelelő légvédelem biztosításához indokoltnak tűnik az ütegekben történő alkalmazás. Lehetőség van ezredszintű automatizált légvédelmi vezetési rendszerbe történő bekapcsolásra is, amely orosz források szerint a berendezés hatékonyságát 1,3-1,5-szeresére növeli. Egyes szakírók véleménye szerint továbbra is szükséges az olyan berendezésekkel történő együttes alkalmazás mint a SA-8b GECKO vagy a SA-15 GAUNTLET. Ugyanakkor tűzereje jelentős fenyegetést jelent a harci helikopterek, pilóta nélküli eszközök számára. |
HírekAmerikai foci
Alapvetések2012-es idény▶Superbowl és egy kicsit továbbThe greatest play of all timeNFL Draft 20132014-es idény▶Merre tovább, Philadelphia Eagles?Új szelek fújnakThe Eagles have landed
Apa, kezdődik!!!1. hét Oakland Raiders2. hét Tampa Bay Buccaneers3. hét Minnesota WikingsErősorrend - 4 hét után5. hét Indianapolis Colts6. hét Cleveland Browns7. hét Tennessee TitansErősorrend - 8 hét után9. hét Kansas City Chiefs10. hét Philadelphia Eagles11. hét Houston Texans12. hét New York GiantsErősorrend - 13 hét után14. hét New England Patriots15. hét San Francisco 49ers16. hét Cincinnati BengalsErősorrend az alapszakasz végénDivisional PlayoffConference Championships
PreviewElső hétMásodik hétHarmadik hétNegyedik hét - Power RankingÖtödik hétTizedik hétTizenegyedik hétTizenkettedik hétTizenharmadik hétTizennegyedik hétTizenötödik hétTizenhatodik hétTizenhetedik hétRájátszás 2014
GasztroizéJoghurtos padlizsánOrosz vodkakorcsolyaZabpelyhes-mézes kenyérRetro hamburgerLevesek▶Édességek, sütik▶Főfogások▶Lenin kedvencePhiladelphiai CheesesteakKoreai répasalátaVinegret salátaTatárbifsztekSzilvásgombócCseburek - közép-ázsiai húsostáskaSkót tojás
Szilvás morzsás sütiMáglyarakásEpres krémesSzilvás piritósMákos gubaSzirnyiki - a szovjet túrófánkCitromos zapekanka
Tefteli - orosz húsgombócokHortobágyi palacsintaKijevi csirkeSzezámos-mézes-csípős csirkemellKocsonya egyszerűenFusilli di MareSaslik magyarosanCayenne sertéskaraj zöldséges sült rizzselSáfrányos-kurkumás rizottó pokoli csirkemájjalBalkongrillSzász rakottkelBbq oldalas DV módraSült debreceni kolompérral és kakukkfüves Hokkaido tökkelBurgundi marhaLabancpecsenye párolt csicsókávalHirtelenkészült krémsajtos sztrapacskaBácskai rizseshús közép-ázsiai beütéssel
HaditechnikaPáncélosok▶Kaszpi SzörnyeBurja és NavahoTankgyilkos 88-asOrosz HarkályHeckler&Koch MP7A1Hitler különös repülőgépeiMe-323 GigantA Karl óriásmozsárFL 282 - KolibriAlmaz felderítő űrállomásRadarokFLAKTürme - légvédelmi tornyokKatonai térképek MagyarországrólEnigmaA légierő (kezdetek)Szovjet lézertank kísérletekA légierő (hőskor)Pilóta nélküli felderítő repülőeszközök
T-90 harckocsiTunguszkaHarckocsi katalógusRohamlövegek I.Rohamlövegek II.World of TanksA KV nehézpáncélosokMerkavaA szovjet ISZ sorozatTankok az asztalon▶
Kreatív sarokTengiz Saga▶Útibeszámolók▶Origami▶Sima és fordítottReklámzabálóknak▶KIBRA Gallery▶Brüsszeli kalandokDarth Vader dosszié▶PuzzlemániaSCI-FI▶EURO2016▶Rio 2016 - ahogy én látomAkkor és most▶
A vadon szava - Szlovák ParadicsomThassos 2009Thassos 2010Baltikum 2005Prága 2012PargaPelion-félszigeti élmények 2013GEOcaching▶Bramshill House-i kísértetekTrogiri panorámaLisszabon - Belém-toronySzlovák Paradicsom - ÚjratöltveNyárutó a Cavallino kempingbenStavrosi nyaralásMiértek és hogyanok - LondonNeos Marmaras 2017
Sávoly-hídSchossberger kastélyVáci ártéri tanösvényNaplás-tóVáci körsétaÖrkény telefonfülkéjeFebruári kincsvadászatAz egri vár másolata (GCEGER) és az Ezredik (GC1000)GellérthegyVeterán sasokHétvályús-forrás és Vörös-kő
vírusírtókRetroWindowsSzigetLevi's 501Coca-ColaBond 007Darth Vaderskót whiskywhiskeySzappanGeorge ClooneyHondaBeckhamHeinz ketchupMercedesvajMessiSuperBowl 2015Mr. BeanNike (C. Ronaldo)Ausztrál sör
Darth Vader jelentiDarth Vader elfogott jelentéseDarth Vader jelentiDarth Vader jelentiBirodalmi űrkikötő FrankfurtDarth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 1Darth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 2.Darth Vader elfogott jókívánságai
Pontozásos MeccsértékelésA zosztrákmagyarVélemény_1A zizlandmagyarVélemény_2A magyarportugálVélemény_3
AjánlóHotel KardosfaSzlovák ParadicsomMachu Picchu panoramaVonatokZene▶Filmek▶MiniversumMa este megbukunkRejtő képregényekKönyvek▶Szabadstrandok a Dunakanyarban▶
Az orosz Kék MadárŐ még csak 17 - LordeRapülök - SzívzuhogásMetallica - cimbalmonKáosz KözpontMagnificoINXSTatjana SznyezsinaBalkan FanatikKerekes BandPink Floyd - The Endless RiverDalszöveg fordítások▶Legjobb hangok▶Roger Waters az Arénában!
IdőgépU2 - Mysterious waysAerosmith - Girls of SummerTrain - 50 módja annak, hogyan búcsuzzunk elAC/DCTrain - Hey, Soul SisterSimple Minds - Belfast ChildTrain - Angel in Blue JeansQueen - Friends will be friendsGuns N' Roses - Sweet child o' mineDepeche Mode - Policy of TruthGenesis - Land of ConfusionLoituma - Levans polkkaWhile My Guitar Gently WeepsAerosmith - Walk this wayRolling Stones - Love is strongKygo - Here for You ft. Ella HendersonMary Jane's Last Dance - Tom PettyPhil Collins - Don't Lose My NumberJon Bon Jovi - Blaze of Glory
A legjobb hangok - első részA legjobb hangok - másfeledik részA legjobb hangok – második részA legjobb hangok – harmadik rész
30 for 30GravityA szélhámosAz igazi spoyler - AvatarSajbu! Sajbu!Szelídek és PatkányokHazafutás & SzupercellaA holnap határaA Jó, a Rossz és a CsúfAz élet ízeiUtánérzések: Last Vegas & A holnap határaA tavasz tizenhét pillanataEgy igazi sci-fi: Csillagok közöttA Harag (Fury) és a SztálingrádJupiter felemelkedése & Ex_MachinaVadon és MentőexpedícióRejtélyes XX. századSpectreÉbredő erőKész katasztrófa és VakációÉrkezés
GALAKTIKAA kilences kocsiMoszkva 2042Utazás TralalábaVagdalthús Hadművelet▶Fecskék és FruskákIsaac Asimov: A halhatatlanság halála; Nemezis; Az istenek is...
Babérkoszorú