Nagyon komolyan vívódom, vajon hogyan adjam tudtára a KIBRA kedves olvasóinak az izland-magyar értékelését. A vívódásom oka az, hogy egyrészt le kéne vetnünk azt a rózsaszínű szemüveget, amit az osztrák meccs után olyan könnyen és el nem ítélhetően magától értetődően vettünk fel. Másrészt viszont szerintem tagadhatatlanul vannak pozitív jelek, amelyeket ha a sok hiba mellet lesöprünk az asztalról, akkor porrá omlik az a pozitív érzés, hogy a magyar vállogatott kijutott az Eb-re.

Szerintem a magyar válogatott azon a ponton van, hogy már kezd hinni saját erejében, és értsük ezalatt a csapat erejét és nem az egyéni teljesítményt, kezd hinni abban, hogy nem szégyenteljes leszerepelésről fog szólni a francia Eb, hanem arról, hogy Magyarország végre felteszi a polcra Puskást és az aranycsapatot és ott felejti, mert végre vannak élő játékosok, akikről lehet beszélni.

Az izland-magyar sok szempontból kihangsúlyozta azokat a plusszokat és mínuszokat, amelyeket ha helyén kezelünk, akkor jó eséllyel a magyar válogatott felfelé ívelő pályája nem szakad össze és nem süllyed vissza a sokat emlegetett béka pattanásos feneke alá.

A meccs abból a szempontból, hogy ki lesz az aktívabb, vagy úgy is mondhatnám, hogy ki fog veszettül védekezni, nem okozott meglepetést. Az osztrák meccs után szinte minden fociguru és hozzáértő ember - azaz kb. 10 millióan - a pozitív médiafigyelemnek köszönhetően  úgy gondolta, hogy okosan és türelmesen támadva feltörhető az izlandi védelem és három pontot szerezve egyszerűen jutunk tovább, még akkor is, hogy Portugáliával nyilvánvalóan nem vagyunk egy súlycsoportban. Azzal a Portugáliával, ahol C. Ronaldo-t sikeresen kiakasztottak az izlandiak, pusztán azzal, hogy csúnyán fociztak. A vége az lett, hogy egy sztár (mindenki döntse el magában hogy mekkora) már-már pitiáner nyilatkozatokat tett.

Mindezek ellenére szerintem elmondható, hogy nem volt minden alapot nélkülöző az, hogy három ponttal elintézzük ezt a meccset, éppen ezért nem értem, hogy az amúgy jófej Gundi is mi a halálért kezd arról beszélni, hogy a döntetlen nekünk jó????? Hangsúlyozom, hogy még nem kaptunk gólt! Tudom, hogy ez nincs hatással a játék menetére, de ez kishitűség,

A labdabirtoklás magas százaléka szerintem jól mutatta, hogy a magyar csapat irányított, mi támadtunk és a kezünkben volt a kezdeményezés. Ugyanakkor az tény, hogy amikor az izlandi csapat kb. 10 percenként eljutott a tizenhatosunkig, akkor kétségbeejtően bánáztunk. Az izlandi gól elötti percek arról valottak, hogy sajnos a védekezésünkkel koránt sincs minden rendben.

A befújt tizenegyes az én értékelésem szerint is túlzás, de nem tudom azt mondani, hogy nem volt alapja. Sajnos napjaink focija arról szól, hogy a csatár erőszakosan (szabálytalanul) nyomul, a védő erőszakosan (szabálytalanul) védekezik. Ha a bíró egy adott időpontban fúj, akkor csak rajta múlik, hogy kit ítél szabálytalannak. De ha már értékelésről van szó, akkor én mégiscsak hibás bírói döntésnek tekinteném, és nem számolom gólnak. Legyen az eredmény a KIBRA értékelése szerint 0-0.

De nézzük inkább a pozitívumokat! A legfontosabb az volt, hogy  csapat nem esett szét. Valahogyan feldolgoztuk azt a sokkot, hogy Izland vezetést szerzett és képtelenek vagyunk feltörni a védelmüket. Amit a nagy Ronaldo és a portugálok sem tudtak feltörni. Mi meg ugye nem vagyunk olyan jók, ezt lássuk be! Jobbak vagyunk mint az izlandiak, de nekünk csak egy Dzsudzsákunk van, meg egy fiatal Kleinheislerünk, meg egy Szalaink ... Nem tudom, hogy valóban egy csapat kialakulását tapasztalhattuk meg, vagy a szövetségi kapitány zsenialitásának köszönhető, de a magyar válogatott nem kezdett pánikolni, hanem türelmesen kivárta és bepaszírozta az egyenlítő gólt (KIBRA értékelésben 0-1). Az utolsó percekben. Lehet, hogy tényleg eljutottunk arra a szintre, hogy most már mi törjük össze morálisan a kis országok csapatait azzal, hogy az utolsó percben lövünk gólt? Portugália elleni döntetlennel az izlandiak tomboltak örömükben, most a Magyarország elleni döntetlen megríkatta őket.

Említsük meg a szurkolókat is. Az izlandi szurkolók viking huhogását hangerőben kiválóan "verte vissza" a magyar közönség, ez mindenképpen jó. A gyerekeknek - beleértem a saját fiamat és lányomat - már van "saját" játékosa: Dzsudzsák, Szalai, Böde. De nagyon nem tetszettek a lengő karok ("szívtől az égig" - ugyanmár!), nem tetszett, hogy Dzsudzsáknak kellet nyugtatni a közönséget, erre még az sem lehet mentség, hogy más országok is szégyelhetik magukat (akár jobban is).

(Mondjuk nem értem, hogy a gól után a frusztrált magyar közönség miért kezdi el zsidózni az izlandiakat és szidni az orosz bírót? Az, hogy a labdazsonglőr Ronaldo pitiáner módon értékeli az izlandi játékosok teljesítményét nem elfogadható, bezzeg ha mi ellenenünk talál egy gólt (akár bírói tévedésből is) a gyenge izlandi csapat, na akkor az már vérlázító...).

Talán feltűnt, hogy az (általános) értékelésem alatt Portugáliát gyakran szóbahoztam. Ennek az az oka, hogy a következő meccsünk nagyon nehéz lesz, tudja ezt mindenki, de mégsem beszélünk róla eleget. Pedig egy csapat, ami talán kezd ráérezni saját erejére, nagyon megérezhet egy nagy zakót. Mert valljuk be, egy döntetlen nagyon szép teljesítménynek tartana (majdnem) mindenki. Akár úgy is, hogy beáll az egész csapat a saját tizenhatoson BELÜL védekezni, foggal-körömmel. Ahogyan az izlandiak tették. És milyen jó lenne cinkosan összekacsintani, amikor Ronaldo hisztizik, hogy savanyú a szőlő...