Last Vegas (2013)

Biztos nem mondok újat, de a Last Vegast sajnos már láthattuk a Faterok motoron és a Másnaposok filmekben.

Az ég világon semmi újdonság, meglepő, urambocsá mulatságos sincs benne, mégis a négy főszereplő „elviszi” a filmet. Hiszen sokszor bizonyították, hogy remek színészek, szeretjük őket, de tényleg ennyi.



A történet bugyuta (évtizedes cimborák, akik egyikük lagzijára jönnek össze, hogy a legénybúcsún bulizzanak egy jót) és hiteltelen (a vén trottyok az új környezetben egyből óriási partyarcok lesznek), a mondanivaló szájbarágós és émelyítő ( „csak akkor vedd el, ha szereted” – oktatja az egyik 70 évest a másik brrrr!). Mégis megbocsájtható az egész förmedvény a négy nagyszerű színész miatt, de a filmről tényleg nincs mit írni.



A tatákon azt láttam, hogy élvezték a bohóckodást, élvezték egymás társaságát, nekem meg jó volt őket nézni. De azért nem bántam, amikor vége lett.


A holnap határa (Edge of Tomorrow, 2014)

A holnap határa sztorija is ismerős lehet a Forráskódból, a jelenetek a Ryan közlegény megmentéséből és valamelyik Alien filmből, a látvány pedig valamelyik jobbfajta FPS játékból, mondjuk a Medal of Honor-ból.

Általában az elsőket szeretem és a Forráskód nekem nagyon tetszett, de belátom, hogy ebben a filmben az ötletet jobban sikerült látványra váltani – ha élhetek ezzel a kifejezéssel.

Igaz, annak idején a Mátrix-ot is érte olyan kritika, hogy összelopkodott filmről van szó (már ötletileg), mégis működött.



Ahogyan működik a Holnap határa is. Nem kis részben Tom Cruise-nak köszönhetően. És most nem elsősorban a kritikusok által mindig fetisizált jellemfejlődés jelenléte miatt (a film során az antikatonából világmegváltó hős születik), hanem mert jól áll neki a sci-fi. Én már a Feledés után is leborultam előtte (bár a Trópusi vihar Les Grossman-karaktere óta tudom róla, hogy jó színész), de ez a film legalább olyan jó.

Persze az ilyen időutazásos filmeken jó sokat lehet agyalni utólag, mert azért nem minden teljesen világos első (második, harmadik stb.) blikkre, így jól ki lehet vesézgetni a nüanszokat, amit most azért nem fogok megtenni (a családdal még jó másfél órát próbáltuk a film után megfejteni, hogy miért úgy lett vége, ahogy).



A film látványa teljesen rendben van, bár én nem vagyok oda a transzformeres karakterekért és bár az ilyen sokszor-újrakezdős jelenetekkel operáló filmeknél fennáll – már az ismétlések miatt is – az unalom lehetősége, ezt a jól adagolt humoros szcénákkal sikerült kiküszöbölni.

Amellett, hogy Cruise képes elvinni (és persze uralni) egy filmet a hátán, Blunt kisasszony sem csak a külcsínnel domborított (mint tette azt a Feledésben Olga Kurylenko), arról nem is beszélve, hogy Bill Paxton (Alien-vonal, ugyebár…) kiképző őrmesteres karaktere számomra egyenesen telitalálat volt. Ajánlós a film.

Tatosa korábbi szösszenete ez utóbbi mozival kapcsolatban itt érhető el.