Még a születésnapomra kaptam két jegyet a Centrál Színházba, és öszintén mondom, nem gondoltam, hogy a KIBRÁ-n fogok lelkendezni. Az az igazság, hogy a színház nem igazán áll közel hozzám, néha kimondottan zavar az előadás élő volta, de mondjuk ez az én hibám. Mindezt csak azért mondom el, hogy megértsük, hogyan jutottam el színházba és miért éppen erre a darabra. Kicsi feleségem a fentiekből kiindulva általában a könnyű műfajt célozza meg, amikor az az ötlete támad, hogy színházba menjünk. Igaz, ez nem mindig sikerül, mint például a Liliom esetében, ami pont nem egy vigyori darab, sőt...

Na szóval, ha már színház, akkor legyen vidámság, mert hát amúgy is tele van a világ fájdalommal és keserűséggel meg drámákkal. Persze egy kicsit szekáltam Ágit, hogy ha ez is valami szomorújáték lesz, akkor legközelebb csak a kabaré felvételére vagyok hajlandó elmenni. Így esett Ági választása a "Ma este megbukunk"-ra. Meg ne felejtsük el azt sem, hogy George Clooney is rajta van a színlapon, igaz, csillagozva (apró kis poén, de nekem bejött). Mivel középre szólt a jegyünk, ezért hamar beültünk, ne kelljen a többi nézőnek miattunk felállnia, de a többi néző is lassan kezdte elfoglalni a helyét.



Az egyetlen furcsaság, bár ez akkor egyáltalán nem tűnt fel, hogy a függöny nem volt leengedve. Sőt, a kellékesek még az utolsó simitásokat végezték, még segíteni is kellett nekik. És tulajdonképpen észre sem vettük, hogy a darab elindult, majd vonatként elindult a lejtőn, felpörögtek az események és a két felvonásban egy olyan katasztrofálisan JÓ darab alakult ki, hogy végignevettük az egész előadást, de még a szünetben sem volt pihenő.

Nagyon nem akarom elrontani más szórakozását, de talán annyit elmondhatok, hogy megismerhetjük a színészek talán legrettenetesebb rémálmait, amikor minden összeesküszik ellenük és kénytelenek improvizálni. Aztán amikor úgy tűnik, hogy minden a helyére került, akkor kiderül, hogy nem, sőt, még rosszabb lett a helyzet. És nincs felfelé, csak lefele van, a katasztrófa, a bukás, a csőd. És ezen olyan jól lehet nevetni...



Magáról a darabról annyit elmondhatok, hogy egy krimit nézhetünk, de ennek majdnem semmi jelentősége sincs. Viszont láthatunk ripacsokat és beégéseket, tanúja lehetünk szövegtévesztéseknek és kihagyásoknak. Beugrások és balesetek teszik élménydússá az előadást, miközben a közönség mindezt megbocsátja, lenyeli, elviseli ... és szétröhögi a színészek kínlódását, hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy itt csak megbukni lehet és kész. És ez annyira jól sikerül, hogy a nézőtér oda van az előadásért.

Bennünk felvetődött, hogy meg kéne nézni másodszor is, nagyon tudom ajánlani.