Együtt öregszem kedvenceimmel. Sajnálatos módon Pink Floyd koncertre már nem fogok soha eljutni Rick Wrigt halála miatt, de imádom nézni és hallgatni David Gilmourt, ahogy minden sztárallűrtől mentesen pengeti le az ismert dallamokat. Annak idején azt mondtál a Quenn tagok, Brian May és Roger Taylor, hogy Freddie Mercury betegségének semmi hatása nem volt a hangjára, amíg erővel bírta, addig vették fel a számokat. David 66 éves elmúlt, de a hangja a youtube-on fellelhető koncertfelvételeken is úgy szól, mint 30 évvel ezelőtt. Ezek az öreg rockkerek valahogy belül nem öregszenek - és ez így van jól.

 

A belinkelt dalt rengeteget hallgattam odakint, főleg vizsgák előtti tanulás alkalmával, ezért meglehetősen "bevésődött". Mivel engem a volt kollégiumi társaim meggátoltak abban, hogy megtanulhassak gitározni (sőt, komoly retorziók is be voltak ígérve, ha esetleg autodidakta módon bepróbálkoznék), ezért azóta is áhitattal vegyes tisztelettel viseltetek mindenki iránt, aki csak egy kicsit is képes élvezhető hangokat kicsikarni ebből a hangszerből. A mesterek egyik mestere pedig - David Gilmour. Hallgassátok.