30 for 30 |
||
Sosem hittem volna, hogy valaha is tévénézésre fogok bárkit kapacitálni. Főleg nem sorozatra. Azonban még a tavalyi év során egy külhoni csatornán belebotlottam egy dokumentumfilm szerű műsorba és egyszerűen beleszerelmesedtem. A csatorna angol nyelvű volt és bár mi nem ápolunk túl jó kapcsolatot (mármint az angol nyelv és én), a lényeget többé-kevésbé kihámoztam a filmből – legalább is akkor úgy véltem. Aztán elkezdtem vadászni az epizódokra és bármelyiket sikerült elcsípnem, egyik sem okozott csalódást. Aztán a közelmúltban az egyik hazai sportcsatornán feltűnt az ominózus sorozat, immár felirattal ellátva. De nézzük, miről is van szó. ![]() Az ESPN csatorna 2009-ben indította útjára a 30 for 30 elnevezésű dokumentumfilm sorozatát. A filmek önállóan élvezhetők, mindig egy adott témát járnak körbe, megejtő alapossággal. Amolyan kulisszák mögötti betekintést nyújt, igyekszik a történések okait is megmutatni, megszólaltatva olyan embereket, akik abban fő- vagy mellékszerepeket játszottak. Eredeti felvételek teszik hitelessé a történeteket. A műsor készítői főleg az amerikai sporttörténelemre koncentráltak – érthető módon – azonban olyan történetek is bemutatásra kerültek, mint például az 1995-ös rögbi világbajnokságon történtek (Nelson Mandela és a Dél-Afrikai válogatott), a tragikus sorsú kolumbiai labdarúgó Andres Escobar esete (akiről úgy tudtuk, hogy egy világbajnokságon vétett öngólja miatt kellett meghalnia), vagy a szintén korán elhunyt horvát Drazen Petrovic és a szerb Vlade Divac barátságának és annak megromlásának szívszorító krónikája.
![]() Szóval ezernyi roppant érdekfeszítő történet, amely már történelem. De azon kívül, hogy rendkívül szórakoztató, segít megérteni, miért van ránk a sportnak akkora hatása. Mert a teljesítménynek nemcsak sportértéke van, hanem drámaian emberi oldala is. Nekem ezt mutatja meg ez a sorozat. |
HírekAmerikai foci
Alapvetések2012-es idény▶Superbowl és egy kicsit továbbThe greatest play of all timeNFL Draft 20132014-es idény▶Merre tovább, Philadelphia Eagles?Új szelek fújnakThe Eagles have landed
Apa, kezdődik!!!1. hét Oakland Raiders2. hét Tampa Bay Buccaneers3. hét Minnesota WikingsErősorrend - 4 hét után5. hét Indianapolis Colts6. hét Cleveland Browns7. hét Tennessee TitansErősorrend - 8 hét után9. hét Kansas City Chiefs10. hét Philadelphia Eagles11. hét Houston Texans12. hét New York GiantsErősorrend - 13 hét után14. hét New England Patriots15. hét San Francisco 49ers16. hét Cincinnati BengalsErősorrend az alapszakasz végénDivisional PlayoffConference Championships
PreviewElső hétMásodik hétHarmadik hétNegyedik hét - Power RankingÖtödik hétTizedik hétTizenegyedik hétTizenkettedik hétTizenharmadik hétTizennegyedik hétTizenötödik hétTizenhatodik hétTizenhetedik hétRájátszás 2014
GasztroizéJoghurtos padlizsánOrosz vodkakorcsolyaZabpelyhes-mézes kenyérRetro hamburgerLevesek▶Édességek, sütik▶Főfogások▶Lenin kedvencePhiladelphiai CheesesteakKoreai répasalátaVinegret salátaTatárbifsztekSzilvásgombócCseburek - közép-ázsiai húsostáskaSkót tojás
Szilvás morzsás sütiMáglyarakásEpres krémesSzilvás piritósMákos gubaSzirnyiki - a szovjet túrófánkCitromos zapekanka
Tefteli - orosz húsgombócokHortobágyi palacsintaKijevi csirkeSzezámos-mézes-csípős csirkemellKocsonya egyszerűenFusilli di MareSaslik magyarosanCayenne sertéskaraj zöldséges sült rizzselSáfrányos-kurkumás rizottó pokoli csirkemájjalBalkongrillSzász rakottkelBbq oldalas DV módraSült debreceni kolompérral és kakukkfüves Hokkaido tökkelBurgundi marhaLabancpecsenye párolt csicsókávalHirtelenkészült krémsajtos sztrapacskaBácskai rizseshús közép-ázsiai beütéssel
HaditechnikaPáncélosok▶Kaszpi SzörnyeBurja és NavahoTankgyilkos 88-asOrosz HarkályHeckler&Koch MP7A1Hitler különös repülőgépeiMe-323 GigantA Karl óriásmozsárFL 282 - KolibriAlmaz felderítő űrállomásRadarokFLAKTürme - légvédelmi tornyokKatonai térképek MagyarországrólEnigmaA légierő (kezdetek)Szovjet lézertank kísérletekA légierő (hőskor)Pilóta nélküli felderítő repülőeszközök
T-90 harckocsiTunguszkaHarckocsi katalógusRohamlövegek I.Rohamlövegek II.World of TanksA KV nehézpáncélosokMerkavaA szovjet ISZ sorozatTankok az asztalon▶
Kreatív sarokTengiz Saga▶Útibeszámolók▶Origami▶Sima és fordítottReklámzabálóknak▶KIBRA Gallery▶Brüsszeli kalandokDarth Vader dosszié▶PuzzlemániaSCI-FI▶EURO2016▶Rio 2016 - ahogy én látomAkkor és most▶
A vadon szava - Szlovák ParadicsomThassos 2009Thassos 2010Baltikum 2005Prága 2012PargaPelion-félszigeti élmények 2013GEOcaching▶Bramshill House-i kísértetekTrogiri panorámaLisszabon - Belém-toronySzlovák Paradicsom - ÚjratöltveNyárutó a Cavallino kempingbenStavrosi nyaralásMiértek és hogyanok - LondonNeos Marmaras 2017
Sávoly-hídSchossberger kastélyVáci ártéri tanösvényNaplás-tóVáci körsétaÖrkény telefonfülkéjeFebruári kincsvadászatAz egri vár másolata (GCEGER) és az Ezredik (GC1000)GellérthegyVeterán sasokHétvályús-forrás és Vörös-kő
vírusírtókRetroWindowsSzigetLevi's 501Coca-ColaBond 007Darth Vaderskót whiskywhiskeySzappanGeorge ClooneyHondaBeckhamHeinz ketchupMercedesvajMessiSuperBowl 2015Mr. BeanNike (C. Ronaldo)Ausztrál sör
Darth Vader jelentiDarth Vader elfogott jelentéseDarth Vader jelentiDarth Vader jelentiBirodalmi űrkikötő FrankfurtDarth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 1Darth Vader jelenti - Feltárt dokumentumok 2.Darth Vader elfogott jókívánságai
Pontozásos MeccsértékelésA zosztrákmagyarVélemény_1A zizlandmagyarVélemény_2A magyarportugálVélemény_3
AjánlóHotel KardosfaSzlovák ParadicsomMachu Picchu panoramaVonatokZene▶Filmek▶MiniversumMa este megbukunkRejtő képregényekKönyvek▶Szabadstrandok a Dunakanyarban▶
Az orosz Kék MadárŐ még csak 17 - LordeRapülök - SzívzuhogásMetallica - cimbalmonKáosz KözpontMagnificoINXSTatjana SznyezsinaBalkan FanatikKerekes BandPink Floyd - The Endless RiverDalszöveg fordítások▶Legjobb hangok▶Roger Waters az Arénában!
IdőgépU2 - Mysterious waysAerosmith - Girls of SummerTrain - 50 módja annak, hogyan búcsuzzunk elAC/DCTrain - Hey, Soul SisterSimple Minds - Belfast ChildTrain - Angel in Blue JeansQueen - Friends will be friendsGuns N' Roses - Sweet child o' mineDepeche Mode - Policy of TruthGenesis - Land of ConfusionLoituma - Levans polkkaWhile My Guitar Gently WeepsAerosmith - Walk this wayRolling Stones - Love is strongKygo - Here for You ft. Ella HendersonMary Jane's Last Dance - Tom PettyPhil Collins - Don't Lose My NumberJon Bon Jovi - Blaze of Glory
A legjobb hangok - első részA legjobb hangok - másfeledik részA legjobb hangok – második részA legjobb hangok – harmadik rész
30 for 30GravityA szélhámosAz igazi spoyler - AvatarSajbu! Sajbu!Szelídek és PatkányokHazafutás & SzupercellaA holnap határaA Jó, a Rossz és a CsúfAz élet ízeiUtánérzések: Last Vegas & A holnap határaA tavasz tizenhét pillanataEgy igazi sci-fi: Csillagok közöttA Harag (Fury) és a SztálingrádJupiter felemelkedése & Ex_MachinaVadon és MentőexpedícióRejtélyes XX. századSpectreÉbredő erőKész katasztrófa és VakációÉrkezés
GALAKTIKAA kilences kocsiMoszkva 2042Utazás TralalábaVagdalthús Hadművelet▶Fecskék és FruskákIsaac Asimov: A halhatatlanság halála; Nemezis; Az istenek is...
Babérkoszorú