A szovjet Vörös Hadsereg már a második világháború előtt nehézpáncélos harckocsik gyártásába kezdett, ám az akkoriban futó projektek kudarcba fulladtak. A T-35 és a T-28 harckocsik fejlesztése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel egyik sem tudta teljesíteni az akkori hadászati elvárásokat.

Ezért a T-34-es közepes harckocsi tervezésével egy időben elkezdték fejleszteni új nehéz tankjukat, ami a szovjet politikus és hadügyi népbiztos, Kliment Vorosilov nevének rövidítéséből a KV (KB) nevet kapta. A T-34-hez hasonlóan a KV tankokat is egy toronnyal szerelték fel, ellentétben a korábban említett T-28 illetve T-35 harckocsikkal, melyeknél előbbi 3, utóbbi 5 toronnyal rendelkezett.

A KV 90mm-es, döntött homlokpáncélt kapott, mellyel sikeresen vette fel a harcot a Panzer III illetve Panzer IV tankokkal, melyek gyakorlatilag képtelenek voltak átütni páncélját az akkori 3.7 cm KwK 36 valamint a 7.5 cm KwK 37 lövegeikkel. Az egyetlen esélyük az oldalba- illetve hátbatámadás volt, valamint a FlaK 36-os légvédelmi lövegek, amik már át tudták ütni a KV páncélzatát. A 600 lóerős, V12-es diesel motor azonban kevésnek bizonyult. Kis sebessége és gyenge manőverező képessége miatt nyílt hadszíntéri ütközetekben ritkán vetették be, inkább fix, beásott állásokban teljesített jól. Az elsődleges, 76.2 mm-es F-34 típusú ágyúja a tankok ellen igen, de a megerősített állások áttörésére nem volt elegendő, ezért új fegyverzettel, és emiatt új toronnyal látták el.

Ez lett a KV-2 (KB-2), melyet 1940 tavaszán kezdtek el gyártani, felhasználva a KV-1 alvázát (innentől nevezték az elődöt KV helyett KV-1-nek). Ahogy említettem, elsődleges feladata a megerősített ellenséges frontszakasz áttörése volt. Egy rendkívül nagyméretű toronnyal szerelték fel, valamint egy 152 mm-es, M-10 típusú löveggel, mely a kumulatív lövedék alkalmazásával harckocsik ellen is sikerrel teljesített. Az elképesztő űrméretű löveg 52 kg-os lövedékeket tüzelt, melyek még másfél kilométer távolságról is képesek voltak 76 mm-es páncél átütésére.



A hatalmas torony alkalmazásával azonban a problémák is sokasodtak: a tornyát csak nagyon lassan tudta mozgatni és csak akkor, ha a tank teljesen vízszintesen állt. A nagyméretű (magas) torony kiváló célpont volt az ellenségnek, ráadásul a nagy/nehéz lőszerből is csak korlátozott mennyiséget tudott a harcmezőre vinni.

Sok gyermekbetegsége ellenére a KV-2 a maga kategóriájában úttörőnek számított. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Wermacht is hadrendbe állította KV-2 754(r) típusjelzéssel és módosított német parancsnoki kupolával. Gyártása a Szovjetúnióban 1941 októberében a nagy anyagigény, illetve Leningrád ostroma miatt fejeződött be.

A későbbiekben például a SU-152 (СУ-152) illetve az ISU-152 (ИСУ-152) önjáró lövegek is a KV-2 ötletét alkalmazták, torony nélkül, fix löveggel.

A KV-1 és a KV-2 tankok után még sok KV modell látott napvilágot. Érdemes kiemelni a KV-1S (KB-1C) típust, melyet 1942-ben kezdtek gyártani a KV-1 mintájára. Ez a tank vékonyabb páncélzatot kapott, ezért mozgékonyabb volt elődjénél, valamint a tornyát is átdolgozták hogy egy hatékonyabb, 76 mm-es ZiS-5 löveg kerülhessen rá.

1943 második félévéig 148 db KV-85 (KB-85) tank készült, mely az előbb említett KV-1S tanknak egy 85 mm D-5T típusú ágyúval való felszereléséből jött létre. 1944 tavaszáig szolgált, ekkor állt ugyanis szolgálatba az IS illetve az IS-2 tank.

A KV tankok utódjául a szovjetek az IS (Iosif Stalin) vagy JS (Joseph Stalin) tankot szánták. A KV-1 típus sokat kritizált "lomhaságát" a KV-1S illetve a KV-85 modellben sikeresen orvosolták, így ezek a tankok jó alapjául szolgáltak az IS-1 (ИС-1) tankhoz, melyet 1943 októberében kezdtek gyártani.

Ahogy KV-ből úgy IS-ből is sok különböző modell készült, de talán a legfigyelemreméltóbb modellek az IS-2 (ИС-2, 100 illetve egyes változatokon 122mm-es löveggel), az IS-3 (ИС-3, jellegzetes "tört" homlokpáncéllal), illetve az IS-8, melyet még a fejlesztés időszakában IS-9-nek, IS-10-nek, majd Stalin halála után T-10-nek neveztek, és ezen a néven is állt szolgálatba.