Isaac Asimov: A halhatatlanság halála; Nemezis; Az istenek is...


Nem gondoltam soha, hogy Isaac Asimov (aki Исаак Юдович Озимов-ként született, 1920 táján) teljes, magyar nyelven megjelent életművét olvastam, de azért úgy élt bennem, hogy ehhez közel vagyok.

Annak idején – a ’80-as évek elején – az Alapítvány-trilógiával megvett kilóra, aztán igyekeztem beszerezni a többi könyvét is (talán ma már a fantasztikum kategóriába tartozik, de akkoriban ez korántsem volt egyszerű). A klasszikusok (Alapítvány- Birodalom- Robot univerzum) mellett aztán próbáltam begyűjteni a novellákat is, azonban mégis maradtak ki, nem is akármilyen művek.

Persze, ez nem csoda, életében közel 500 könyve és novellája jelent meg mindenféle módon és ennek egy részét sosem fordították még le magyarra, vagyis mindig van (lehet) új a nap alatt.  
asimov1.jpgMost 3 olyan könyvet szeretnék ajánlani, amelyet az Asimov műveket gondozó  Szukits Kiadó Encyclopedia Galactica Alternativa 6 cím alatt jelentetett meg. Érdekessége, hogy az egy kötetbe szerkesztés ellenére a művek keletkezése igen nagy szórást mutat.  

A halhatatlanság halála  

1955-ben írta a Mester és fogalmam sincs, hogyan kerültük el egymást eddig. Pedig ez volt a nyitó könyve a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatának, amin bátran kijelenthetem, hogy egy generáció nőtt fel, illetve ismerte meg a sci-fi műfajt. Egy időben vadásztam a sorozat részeit, de ezzel sosem találkoztam.

asimov2.jpg
Érdekes könyv, mert Asimovra nem jellemzően az eleje brutálisan unalmas, tele van aprólékos leíró részekkel, de aztán a szerzőre jellemző párbeszédek és történések egy kicsit felpörgetik a könyvet. A technikai részek persze megmosolyogtatóan elavultak, de még egyszer mondom, ’55-t írunk a regény születése idején.  

Anélkül, hogy a poént lelőném, a sztori röviden: a távoli jövőben az emberiség fejlődését egy kiválasztott kaszt felügyeli és óvja az időutazás segítségével. Ha szükségesnek ítélik meg – az emberi faj érdekében –, akkor apró beavatkozásokat hajtanak végre, hogy a fejlődés az üdvös irányba haladjon tovább. A hatásokat előtte mindig elemzik és csak akkor avatkoznak be, ha az eredmény minden szempontból megfelelő. Aztán, ahogy lenni szokott az érzelmek és néhány eretnek gondolat is szárba szökken a nagy technokrata rend közepette és eljön az a pont, ahol egy ember döntésén áll, vagy bukik az addigi világrend sorsa. Tudom, hogy ez elég általános (és így belegondolva, Asimov sok művének ez az eszenciája), de többet tényleg nem érdemes róla elárulni. Azt gondolom, hogy ha a ’70-es, ’80-as években olvastam volna, akkor nagyon tetszett volna, mára elég – mondjuk így – porossá vált.    

Nemezis

Az emberiség már lassan-lassan elhagyja a Földet, hatalmas űrállomásokat építenek, ahol már generációk nőnek fel. De a Föld irányítói egy idő után arra döbbennek rá, hogy mindenkinek szedelőzködnie kell, mert egy kozmikus karambol van készülőben. S bár erre van 5000 évük, annyit elárulhatok, hogy a regény hősei a könyv végére megtalálják a megoldást. 

asimov_cover.jpg
A könyvben számomra újdonság volt, hogy Asimov keveri a fejezetekben az idősíkokat, értem ez alatt, hogy nem lineáris a történetmesélés: az egyik szál sok évvel lemaradva követi a másikat, persze a tetőpontban azért utolérik egymást. Olvasmányos és érdekes regény, amolyan klasszikus Asimov. Érdekesség, hogy az Alapítvány ciklusból megjelenik néhány jellemző dolog, azonban egy kicsit máshogy, másképp (pl. a Gaia gondolat), de azt is "elmagyarázza" a szerző, hogyan sikerült az űrutazás sebességét az emberiségnek „felturbózni”. Néha ugyan találkozunk azzal a …hm … „érdekességgel”, hogy a szereplők az elégtelen adatokból valahogy mindig és csakis a helyes következtetésre jutnak, tévedhetetlenül, de ezt a részét a könyvnek el kell engedni: sosem érnénk a sztori végére, ha a szereplők össze-vissza kóvályognának az űrben. További érdekesség, hogy 1989-ben jelent meg a regény, tehát ez egy elég késői Asimov opus.  

Az istenek is …  

Azt gondolom, hogy Asimov könyveinek a legkevésbé időtálló részei azok, amikor a technológiai újdonságokat próbálja megmagyarázni és ez természetes is. Szerencsére ritkán foglalkozik mélységekben ezzel a problémával, ebben a könyvben valamiért erre késztetést érzett. Sajnálatos módon, teszem hozzá, mert ebben ő sosem volt a topon.

asimov5.jpg
A könyv 3 részre tagolódik. Az első részben a hagyományos földi társadalomban játszódik a történet, nagyon is magunkra ismerhetünk benne. A második részben megjelenik egy „parauniverzum” is a történetben, amelyet roppant érdekesen fest le a szerző, az emberi érzelmektől azonban sajnos nem tud elvonatkoztatni, vagyis ezeket az idegen lényeket nagyon is emberi tulajdonságokkal ruházza fel. A harmadik rész, mely a felhalmozódott konfliktusok megoldását adja egy köztes helyszínen, a Holdon játszódik.  

Asimov egy interjúban az mondta, hogy nagyon büszke Az istenek is … második részében  létrehozott világra. Olyan ez, mintha nem is ő írta volna. Regényeinek csaknem minden szereplője aszexuális, sőt, akiről leírást kapunk egyáltalán nem szép, vagy esztétikus (sorolhatnám, de csak a példa kedvéért: Susan Calvin, az Öszvér, vagy akár az előző regény egyik főszereplője, Marlene). Itt pedig ennek pont az ellenkezőjével találkozunk. Természetesen a szexualitás itt sem öncélú, a történet miatt szükségszerűen jelen kell lennie.

Mindenesetre számomra nagyon érdekes volt, hogy a szerző hogyan képzeli el egy „parauniverzum” értelmes lényeit.  

Nem könnyű olvasmány, főleg a harmadik, befejező rész. Azt gondolom, sok benne a tudományos halandzsa, mintha Asimov nem nagyon találta volna a módját annak, hogy írja le a működési mechanizmusát a „kütyüjének” (ezt nem akarom jobban kifejteni, aki elolvassa, megérti, mire gondolok). Egyébként 1972-t írunk a mű keletkezésekor. A regény persze kapott mindenféle Hugo, meg Nebula, meg egyéb díjakat, számomra ennél vannak sokkal jobban megírt és sokkal érdekesebb művei is.  

asimov4.gif
Összegezve az a véleményem, hogy még 2017-ben is remek szórakozás a 25 éve elhunyt Mester műveit olvasgatni, származzon az akár a pályája elejéről, vagy végéről. Asimov nem volt egy orákulum abból a szempontból, hogy a technikai fejlődéssel kapcsolatos „jövendölései” nem igazán jöttek be, de lebilincselően ír, a világa pedig beszippant, nem engedi letenni a könyvet, csak amikor már az utolsó mondatot is elolvasta az ember.
Mindenkinek csak ajánlani tudom.